2020. 10. 01. 06:30 | [email protected]

Minek az ilyen ember kezébe zászló!? A felháborodásban felszínre törő kérdésre nem várt választ a drukker. Nem ez volt a célja. Igaz, minimum érdekes helyzet állt volna elő, amennyiben a közelében lévők hosszas okfejtésbe kezdve elmagyarázzák, valójában miért is kezeli teste – mondhatni – szerves részeként kilencven percet át a lobogóval ellátott botot a vonalbíró.

A dühös drukker csupán arra vágyott, hogy valaki rá figyeljen. A tekintélyes hangerejű ordítást trágárság követte központi szereplőként az előtte néhány méterrel szolgálatot teljesítő játékvezető-asszisztenssel. Az indulatos megjegyzések kiváltó okaként egy bedobás másképpeni megítélése szolgált alapként a nyugdíj-korhatárhoz közelítő „szurkolónak”. Az osztályt tekintve alacsony, a színvonalat nézve viszont egészen jó futballmeccs eseményeinek sorába könnyedén beilleszkedett a nem éppen veretes monológ. Könnyedén, mert hasonló szerepelni vágyóból még jó néhány akadt. Az ilyen jellegű megnyilvánulások azóta léteznek, amióta maga a sportág, ezzel együtt élnek mindazok, akik valamilyen formában részét képezik a mérkőzéseknek. A járványhoz kötődő karantén előtti időkben is bevált stresszlevezetési technikák közé soroltatott, amikor a férfiember kiléphetett a szoknya mellől, és az otthoni másodrendűséget elhagyva kiadhatta magából azt, amire az asszony árnyékában esélye sem nyílt.

Valahogy le kell vezetni a feszültséget. Erre pedig kiváló alkalmat kínálnak a sportesemények. Az meg ugyancsak költői kérdés, miért a primitívség és a gyalázkodás tolakszik az indulatkezelés előterébe. Az esetek elenyésző százalékában arra is akad példa, hogy a környezetében lévők próbálják csitítani a nagyos hangos embert, ezek a kísérletek azonban olyan szóváltásba torkollnak, amire a jóérzésű egyének nem vágynak. Inkább elengedik a fülük mellett a bírószidást és az ellenfél becsmérlését. Ez a könnyebb út, a megszokott meder.

A kecskét vezető bíró és a szemüveges sípmester csak a drukkerek vágyálmaiban létezik. Mindkettő jól hangzik, csak éppen a pályán nem fordult elő.

A vírushelyzet miatt indokolt szigorítások a kézfertőtlenítéstől és a távolságtartástól kezdve egészen a zárt kapus mérkőzésekig tartanak. Vagyis lehet örülni, hogy még egyáltalán személyes részese lehet a néző a mérkőzéseknek. Viszont hiányzik, hogy a maszk azt is kiszűrje, ami jócskán túllép a sportszerűség keretein.

A füldugót nem ér mondani!

Hozzászólások