LABDARÚGÁS

2019.06.29. 10:12

U19: rekordokkal bajnokok a vámosgyörki ifjúságiak

„Sokat számított a sikerhez, hogy a kezdetektől Káposzta István edző irányítja őket.”

Hegoczki F. Zsolt

A Vámosgyörk SE U19-es bajnokcsapata Fotó: Hego Kreatív Stúdió

A megyei I. osztály és a II. osztály két csoportjának U19-es mezőnyében a kiemelkedőbb teljesítményt a Vámosgyörk SE csapata nyújtotta. A legjobb góllövő címet Csontos Béla birtokolja, aki 62 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Korosztályban a legkevesebb kapott gól (23), a legtöbb szerzett találat (202) és így a legjobb gólkülönbség (179) is a györkieké.

A Vámosgyörk SE U19-es bajnokcsapata Fotó: Hego Kreatív Stúdió

– Nem hétköznapi, ami történt velünk ezen a kétezres lélekszámú településen – fogalmazott Vámosgyörk polgármestere, egyben a klub elnöke, Gedei Zoltán. – Egy év kihagyás után ismét aranyérmet nyertünk az U19-es megyei II. osztály Nyugati csoportjában. Nagyon tehetséges gyerekeink vannak. Közülük rendszeresen nyolcan-tízen járnak edzésre. Nagy részük kis koruk óta együtt játszik, jól ismerik egymást a pályán kívül is. Sokat számított a sikerhez, hogy a kezdetektől Káposzta István edző irányítja őket. A korábbi remek labdarúgóra teljes nyugalommal rábízhatják magukat a fiúk magukat. Öröm egy ilyen csapatnak a feltételeket biztosítani.

A bajnoki serleget és az aranyérmeket a helyi művelődési házban tartott ünnepségen Gedei Zoltánnal együtt az MLSZ Heves megyei igazgatósága társadalmi elnökségének tagjaként Gohér János nyújtotta át.

– Négy héttel a bajnokság vége előtt már a dobogó legfelső fokán álltunk – emlékezett Káposzta István. – Így ünnepeltük a Vámosgyörk SE 90 éves jubileumát. Az állandóság jegyében 12 éve nálam játszik a csapat gerince. Ez egy nagy család. Már csak azért is, mert nálam rúgja a labdát a fiam, Káposzta Bálint és a húgom fia, Csontos Béla is. A gárda magjának az utolsó négy évben két arany-, két ezüst- és két bronzérem a mérlege. Ebben a számításban benne van az a két kezdő évad is, amelyet még a serdülő csapatnál éltek meg a fiúk. Egy korszak lezárult, ugyanis felnőtté értek a gyerekek, akikkel elkezdtem. Boldogság rajtuk végignézni.

A különdíjakat a „fejes Káposzta” adta át. Elsőként a csapat legjobb játékosának járó elismerést a „kelkáposztának”, azaz Káposzta Bálintnak, majd Hans Márk Maximiliánnak és Kvacsány Dánielnek. Tárgyi jutalomban részesült Csontos Béla és Maksa Márk. Elismerést vehetett át a győztesek mindenese, Hornyák András. – Ezt a bajnokságot könnyebben nyertük, mint a két évvel ezelőttit – szólt a csapatkapitány, Bartók Ádám. – Az a kilenc ember, aki a starttól együtt játszik, még jobban összeszokott, de egyébként is rengeteget fejlődtünk.

Gohér János és Gedei Zoltán között Csontos Béla Fotó: Hego Kreatív Stúdió

– Azontúl, hogy gólkirályként végeztem az ifiknél, hat találattal járultam hozzá a felnőtt együttes eredményességéhez – értékelt Csontos Béla. – Ez és az egyetem is megosztotta a figyelmemet. Ebben a két félévben már igyekeztem minél több gólpasszt adni Káposzta Bálintnak aki harmadikként végzett a góllövőlistán. A találatok egyébként is megoszlottak, a Nagyrédével szembeni, az ellenfél létszámának lecsökkenése miatti kurta-furcsa találkozón sem lőhettem ki magam. Így mindezek függvényében lemondhattam arról, hogy ismét elérjem a két évvel ezelőtti 88 gólt, amivel akkor a megyei széria legjobb lövésze lehettem. A gólkirályi cím meglett, de nekem az volt a legfontosabb, hogy az egész idényben teljesítettem az edzőmnek tett vállalásomat, s a csapat szekerét előre mozdítottam. Emellett boldog vagyok, hogy örömfocis szezonnal búcsúzhattam az ifjúsági együttestől.

Csontos Béla felnőtt szinten folytatja, ezért megemlékezett arról is, amikor Horton öt éves korában a focira kezdte tanítani Káposzta István. – Négy, öt, hat alkalommal tettem hozzá annyit a mérkőzésekhez, hogy azok eredményessége rajtam múlhatott – tekintett vissza a kapus Maksa Márk. – Például a Zagyvaszántó ellen az első félidőben csak mentünk az eredmény után, de két parádés védéssel góloktól mentettem meg a gárdát. A 2–2-es félidei állás után ezt átérezte a csapat, s végül 8–2-re diadalmaskodtunk. Egy kivételével minden edzésen ott voltam. Magam is kiskorom óta „Kápóval” pallérozódok, s örülök, hogy sikerült sokadszorra feltenni az i-re a pontot.

Maksától Mesterig, íme az aranyifjak

A Vámosgyörk SE bajnok gárdájának tagjai (zárójelben a góllövőlistán elfoglalt helyezés): Maksa Márk, Kvacsány Dániel, Rendik Milán, Rafael Róbert, Toma Kristóf, Bartók Ádám (5.), Káposzta Bálint (3.), Csontos Béla (1.), Hans Márk Maximilián, Sisa Richárd, Bana Sándor (7.), Galambos Roland Attila (20.), Agócs Dániel, Nagy Kartal, Vigh Bence (11.), Farkas Bence, Mester Martin.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában