versenyszellem

2017.08.23. 21:18

A Videoton edzője a győzelemre hajt, nem a szép játékra

Marko Nikolic a székesfehérvári klub sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy játékosai harcolni fognak minden egyes labdáért.

A Videoton FC szerb vezetőedzője, Marko Nikolic szerint nem szépen kell játszaniuk, hanem meg kell nyerniük csütörtökön a szerb Partizan Beograd elleni visszavágót a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában.

Marko Nikolic a székesfehérvári klub sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy játékosai harcolni fognak minden egyes labdáért, mert csak úgy lehetnek sikeresek, ha mindent kiadnak magukból a pályán. Úgy vélte, 90 percen át tökéletes taktikát végrehajtva lesz esélyük a továbbjutásra, amire továbbra is 50-50 százalék esélyt ad a két együttesnek.

A tréner nagyon fontosnak nevezte a visszavágót nemcsak a Videoton, hanem az egész magyar futball számára.

Az edző kérdésre elmondta, hogy a gól nélküli első meccs lelkileg nehéz volt mindkét csapatnak, elsősorban a külső körülmények miatt. Ezzel utalt a zárt kapus lebonyolítás mellett arra, hogy két Videoton-játékos korábban játszott a Partizanban is, ő maga pedig éppen onnan érkezett a székesfehérvári együtteshez. Hozzátette: a Videotont ráadásul sérülések sújtották, de így is közelebb állt a győzelemhez, így kicsit csalódott.

Marko Nikolic megemlítette, hogy mindkét alakulat jól ismeri a másikat, ezért nagyon fontos lesz, melyik tudja ráerőltetni akaratát a másikra. Ezen felül a stabil játékot, a gyors labdajáratást, a jó letámadásokat, a kemény védekezést és a pontrúgásokat nevezte döntő faktornak.

Hangsúlyozta, hogy a tizenegyeseket külön nem gyakorolják az edzéseken, de megvannak azok a játékosai, akik biztos ítéletvégrehajtók lehetnek, ha mégis arra kerülne sor.

Az első találkozóról eltiltása miatt hiányzó Varga József szerint Belgrádban hozták azt, ami elvárható volt, vagyis nem kaptak gólt. Úgy vélte, ha ismételten nem kapnak gólt, akkor nagy valószínűséggel továbbjutnak, mert egyet biztosan szereznek majd.

Miroslav Djukic, a Partizan vezetőedzője csapata szerda esti edzése előtt tartott felcsúti sajtótájékoztatóján kijelentette, nehéz kilencven perc vár rájuk a Pancho Arénában. Nagy taktikai harcra és még nagyobb izgalmakra számít, mivel mindkét fél számára hatalmas a tét.

Mint mondta, nagy meglepetésekre nem számít a Videotontól, hiszen jól ismeri egymást a két gárda. Jó mérkőzést vár annak ellenére is, hogy nem lehetnek túl sokan jelen Felcsúton, bár a múlt heti, belgrádi mérkőzésnél többen lesznek a lelátókon.

A csütörtökön 20 órakor kezdődő felcsúti mérkőzésre minden jegy elkelt. Az összecsapás játékvezetője az angol Andre Marriner lesz. A párharc győztese az EL csoportkörébe jut, ahol legutóbb négy esztendeje szintén a Videoton szerepelt magyar csapatként.

A Videoton az Európa Liga-selejtező első körében a máltai Balzan, a másodikban az észt Nömme Kalju, míg a harmadikban a francia Girondins Bordeaux együttesét búcsúztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!