autósport

2019.12.04. 07:30

Világbajnoki státuszt kap a Formula-E

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntése értelmében a 2020/2021-es szezontól már világbajnokságként működik majd tovább az elektromos meghajtású együléses versenyautókat felvonultató sorozat.

A FIA kedden számolt be erről, és a szövetség közleményében Jean Todt elnök úgy fogalmazott, az első, 2014-es verseny óta eltelt időszakban

„a Formula-E bebizonyította, hogy a költséghatékony elektromos versenyzés működik.”

„A sorozat kidolgozása és fejlesztése nagy kaland volt, és büszke vagyok rá, hogy ma bejelenthetjük a világbajnoki státuszát” – idézte Todtot a közlemény.

A Formula E atyja és elnöke, Alejandro Agag azt mondta, mindig is az volt a céljuk, hogy egyszer vb-ként tartsák számon a sorozatot.

„Ez a megállapodás ténylegesen az együléses nemzetközi viadalok legmagasabb kategóriájába emeli a Formula-E-t”

- jelentette ki Agag.

A Formula-E mostani idénye november végén, Szaúd-Arábiában kezdődött olyan gyártók részvételével, mint a Mercedes, az Audi, a Porsche és a BMW.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában