vallomás

2020.01.16. 17:02

Xavi még nem érezte magát felkészültnek a Barcelonához

A csapat hétfőn menesztette Ernesto Valverdét, helyét Enrique Setién foglalta el.

Xavi Hernández elismerte, hogy felkérték a Barcelona labdarúgócsapatának irányítására, amit azért utasított vissza, mert egyelőre nem érezte magát felkészültnek a feladatra.

A jövő szombaton 40. születésnapját ünneplő Xavi elárulta, hogy Eric Abidal sportigazgatótól és Oscar Grau vezérigazgatótól kapott ajánlatot az edzői posztra, amit nem fogadott el.

Túl korai lett volna számomra a Barcelonát irányítani

- mondta. Hozzátette: ettől függetlenül továbbra is az az álma, hogy egyszer a katalán csapat vezetőedzője legyen.

A 133-szoros spanyol válogatott középpályás pályafutása során 767 alkalommal lépett pályára az FC Barcelonában. A katalán klub színeiben a többi között nyolc bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert.

A világ- és Európa-bajnok játékos május elején jelentette be visszavonulását, a hónap végén pedig a katari bajnokcsapatnál, az al-Szaddnál – melyben 2015 óta szerepelt – aláírta az első edzői megbízatásáról szóló szerződését.

A Barcelona hétfőn menesztette Ernesto Valverdét a csapat éléről, helyét Enrique Setién foglalta el. Xavi szerint a 61 éves spanyol szakember jó választás.

Kedvelem az új barcelonai edzőt, szimpatikus, ahogyan dolgozik. Úgy vélem, hogy sikeres lesz a csapattal

- nyilatkozta Xavi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában