Jegyzet

2022.05.26. 06:30

Lucky man

Bódi Csaba

Ebből a helyzetből jól nem lehet kijönni. Lukács Dániel kiválóan érezte ezt, ám a döntés megszületett, így nem volt visszaút. A labdarúgó NB II aktuális gólkirálya előszerződést kötve még idén januárban elkötelezte magát a DVTK-hoz, gondolván elsősorban arra, hogy a diósgyőriekkel előbb juthat az élvonalba, mint csapatával, az ugyancsak másodosztályú Kecskeméttel. Az élet azonban teljesen átírta a 26 éves csatár és a miskolci klub terveit, ahogy a KTE esetében is újra kell szabni a kabátot. Lukács minden egyes találatával ahhoz segítette az utolsó hét meccsüket megnyert lila-fehéreket, hogy előzzék meg a Diósgyőrt, miközben maga alatt vágta a fát. A piros-fehérek közvetlen riválisa ugyanis célt ért, az NB II-es ezüstéremmel hat év után megváltotta helyét az első osztályba, míg a hajdani vasgyári gárda lecsúszott a harmadik pozícióba, és búcsút inthetett az NB I-es álmoknak.

Lukács Dánielt remek idénye végén gólkirállyá koronázták, ünnepelt csillagként ragyoghatott a hírös városban,

és a szabadsága is vidáman telhet azzal a „terheltséggel”, hogy a folytatást nem a honi élvonal jelenti. Kecskeméti társai egyik legjobbjuk nélkül vágnak majd bele a várt kalandba.

Lehetne hibáztatni a támadót, hogy rosszat húzott, de ahogy igaz ez az élet egyéb területeire, úgy ebben az esetben sincs másképp, azaz minden döntés helyessége később válik igazolttá. Vagy éppen cáfolódik. Az „akkor jó ötletnek tűnt” teória mögött meghúzódó érveknél az anyagiak meghatározó szerepe nyilván a dobogón szerepelt, ahogy vélhetően Dragan Vukmir sem csupán a szakmai kihívás miatt hagyta ott idény közben a szegedieket a DVTK kedvéért. A játékos és a tréner esete különböző, nyártól viszont együtt kell beleállni az újabb szezonba.

Az NB II-es gólvadászoknál maradva mindenképpen szót érdemel, hogy a 2019/20-as bajnoki évben mindössze tizenhárom találattal NB I-es gólkirályi címet szerzett Radó András idén tizennégy alkalommal vette be az ellenfelek kapuját az aranyérmes Vasas FC-t erősítve. Az angyalföldiek azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy fél évig „jegelték” Balajti Ádámot. A piros-kékeknél tavasszal talonba tett csatár a 2018/19-es idényben hiába emelkedett ki 32 góljával, a Vasas sem akkor, sem utána nem jutott fel az NB II-ből. Erre mostanáig kellett várni.

Ki tudja, „Luki” életében mikor jön el a nap, amikor még a jelenleginél is szerencsésebb ember (Lucky man) lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!