Jegyzet

2022.08.04. 06:30

Nyitány

Bódi Csaba

Miután fényt derült Szalai Attila újabb lehetséges kérőinek kilétére és Cristiano Ronaldo manchesteri visszatérésének aktuális esélylatolgatása is megtörtént, kérlelhetetlenül betört a futballéletbe a honi élvonal őszi idényének nyári nyitánya.

A nemzetközi kupasorozatoknak köszönhető hétközi felvezetés miatt a mindenkori rajtot övező katartikus élmény elmaradt, megmosolyogtató megnyilvánulásokból azonban bőven akadt.

Az NB I-es kispadra visszatérő edzőként Ricardo Moniz (ZTE) győzelemmel a tarsolyában dicsérhette a bemutatkozó Tam Courts csapatát (Bp. Honvéd), míg az újabb „vérátömlesztésen” átesett kispestiek skót trénere előjött a farbával, miszerint alakuló csapatának még időre van szüksége. No hiszen… Kecskeméten az ötven percen át emberelőnyben futballozó Vasas nem bírt a házigazdákkal, ám a 2020-as gólkirály, Radó András nem azt firtatta, miért nem sikerült feltörni a lila-fehér reteszt, hanem azt húzta elő a farzsebből, hogy az NB I már „más kávéház”. Eközben a két újonc játszott egymással egy NB II-es közepes szintű meccset. A mezőkövesdiek újpesti fellépése során sem bírtak egymással a csapatok, pedig ahogy azt Supka mester elmondta, ők bizony nagyon felkészültek a lilákból, csak ugye a sok játékos beépítése nem megy egyik pillanatról a másikra.

Kisvárdán Erős Gábor asszisztensedző majdnem szélütést kapott a sok kihagyott hazai ziccer miatt, ami megbosszulta magát. A tribünön oly gyakran mutatott debreceniek új vezetése sokáig feszengve nézte a Loki döcögését, aztán Dzsudzsák Balázs érezte át a helyzet komolyságát. A csapatkapitány 108-szoros válogatotthoz méltóan góllal és gól előkészítésével nyugtatta meg Joao Janeirót arról, hogy nem tévedt el a Várkertben, megfelelő kispadra ült le. Pakson jó „lóra” tettek Waltner Róbert szerződtetésével és ez úgyis kijelenthető, hogy már „csak” 32 forduló van hátra a bajnokságból. A fehérvári Michael Boris a figyelmetlenségből bekapott gólokra fogta a 2-0-s vereséget. Mert ugye, ha nincs hiba, kapott gól sincs. Igazán bosszúsan azonban Hornyák Zsolt nyilatkozott a 94. percben bekapott találat miatt. A Puskás bűnbakjaként a center Zahedi került porondra. Ahogy a tréner kifejtette: az iráni csatár „megint nem tudta, hogy hol van: egy másik bolygón, vagy itt a Groupama Arénában a Fradi ellen”.

Pedig ezt jó lett volna tisztázni, ha már az NB I egyik legjobban kereső játékosáról van szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!