Jegyzet

2022.08.06. 06:30

Pinokkió

Pajor-Gyulai László

Hamar túlléptünk rajta, hiszen az élet nem áll meg, egymást követik a meccsek most már a bajnokságban is, a Ferencváros, a Kisvárda és a Mol Fehérvár a nemzetközi porondon is vitézkedik még, szóval egy kicsit meghökkentő hír legfeljebb rövid pillanatokra ugratja fel a szemöldököt. Batik Bencéről van szó, akiről tegnap tudtuk meg, hogy Felcsúton folytatja a pályafutását, elmondása szerint boldog, hogy a Puskás Akadémia játékosa lehet, az a célja, hogy stabilabbá tegye a védelmet, és szerinte nem lesz gond a beilleszkedésével.

A múlt hét csütörtökjén aligha nyilatkozott volna ennyire derűlátóan, ha valaki megkérdezi, miért tették ki a szűrét a Bp. Honvédnál. Félreértés ne essék: apró botrány sem húzódik meg a történet hátterében, a kispestiek csapatkapitánya, illetve volt csapatkapitánya mindenki szerint makulátlan sportember, pusztán annyi történt, hogy kitették a keretből. Chris Docherty sportigazgató ezt azzal indokolta, hogy a belső védő posztján versenyhelyzetet alakítottak ki, ezért érkezett Kisvárdáról a szerb Lazar Cirkovic, Batik helye így egyáltalán nem stabil, mi több, hosszabb távon nem is igen számolnak vele kezdőként.

Ez így első látásra rendben is lenne. De. Batik Bence nem világklasszis hátvéd, és akadtak hibái, ám nem rajta múlott a kispestiek vesszőfutása az előző idényben, szívét-lelkét beleadva küzd minden mérkőzésen, amit tud, megtesz a csapatáért, és

egész egyszerűen pofátlanság egy csapatkapitánnyal a rajt előtt egyetlen nappal közölni, hogy mehet, amerre lát, ez méltánytalan és tiszteletlenség.

Ráadásul a futballista a közösségi oldalán egy sokat sejtető posztot hozott nyilvánosságra a sportigazgató nyilatkozatának a megjelenése után: egy, az ujjával csendre intő Pinokkió-figurával jelezte, hogy valami nem stimmel a skót szakember állításával, hiszen, mint tudjuk, a mesebeli fabábú orra a hazugság miatt nyúlik roppant hosszúra.

Öt éve nyert bajnokságot, még Marco Rossival a kispadon, a Bp. Honvéd, az utóbbi esztendőkben erre legfeljebb a másodosztályban lehetne lehetősége, de ha hajszállal is, mindig megúszta a kiesést. Akkor az a csapat magyar oszlopokra épült, mára ezek kidőltek, a skót sportigazgató és a skót vezetőedző elsősorban a légiósokra szavaz egy olyan klubnál, amely büszke a saját akadémiájára. Ez önmagában is szomorú. Azt tudomásul vehetjük, hogy külföldiek kapják meg az irányítást egy magyar klubnál, manapság ilyen a profi futball, de egyet feltétlenül elvárhatunk tőlük mi, magyarok: a tiszteletet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!