JEGYZET

2018.01.20. 06:30

Szárnyakat adó sör

Buzgó József

A dallamos nevű, 23 éves amerikai fiatalember, John Dunbar is indult az első, 1978. február 18-án megrendezett hawaii Ironman-versenyen, amely 3,8 kilométeres úszásból, 180 kilométeres kerékpározásból, illetve – habként a tortára – egy maratoni távból, azaz 42 195 méternyi futással fűszerezett, kőkemény próbatételből áll össze.

A jó „Dzsoni” menet közben, a nagy rohanásban elfelejtette pótolni azt a nem kevés folyadékot, amit teste kipárologtatott kizsigerelt szervezetéből. Lényegében kiszáradt, szinte porzott, csillagokat látott, mivel káprázott a szeme…

Elcsigázott ábrázatát látva a mindig segítőkész, empatikus haverjai megkínálták egy korsó finoman gyöngyöző csapolt sörrel, amit a botorkáló atléta kitörő örömmel fogadott, és rendeltetésszerűen azonnal fel is hörpintett, ám a várt pozitív hatás helyett még jobban megrogyott, s ahogyan a mezei részegek szoktak, tántorgott jobbra-balra a kegyetlenül forró, délibábos aszfalton. Végül, még ha viharvert állapotban is, de valahogy eljutott a célba. Utólag is jár neki ezért a hatalmas gratuláció! Szép volt, John!

Az egyik hamburgi maratonifutó-versenyemen az én szervezetemnek viszont kifejezetten jót tett a sör! Harminc kilométerig ittam vizet, izotóniás italt, kólát, mindenféle csodalöttyöt, ami csak a kezem ügyébe került a frissítőállomásokon, ennek ellenére szenvedtem, mint ló a gödörben. Tíz kilométerre a céltól kordonok közé terelték a nem kicsi mezőnyt (negyvenezren trappoltunk Németország második legnagyobb városának aszfaltozott útjain), így karnyújtásnyi közelségbe kerültünk a szurkolókhoz, akik síppal, dobbal, nádi hegedűvel felszerelkezve lelkesen biztatták a megfáradt, kiguvadt szemű futókat.

Kínálgattak minket minden földi jóval – akadt például egy derék ember, aki fehér kolbászt, azaz bratwurstot akart belém diktálni –,

viszont semmi olyannal, amihez konkrétan nekem fűlött volna a fogam.

Mert én bizony már régóta jéghideg sörre vágytam, a fele királyságomat, de lehet, hogy a másikat is odaadtam volna érte. És akkor, mint a mesében, csoda történt! Egy nagy (sör)hasú, pirospozsgás, szakállas úr, mintha csak meghallotta volna fohászomat, széles mosollyal felém nyújtott egy jóféle, zöld üveges 0,33-as Holstent. Életemben nem esett még annyira jól sör, mint akkor! Mintha csak akkor kezdődött volna a verseny, mintha szárnyaim nőttek volna, szinte repültem egészen a célig.

Számomra kiderült: nem csak a Red Bull ad szárnyakat…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!