Sztárvilág

2009.11.09. 17:30

Sugár Bertalan újra a csúcsra tör

Gyermekszínészként kezdte, majd évek múlva megváltozott külsővel, popénekesként tért vissza. Az új lemezzel jelentkező Bery nem bánta meg kitárulkozását.

Kiskegyed Online

[caption id="" align="alignleft" width="380"] Őszinte, érzelmes, táncolható zenét alkotott az énekes.
[/caption]– Olyan, mint a forgószél. Felkavarja az állóvizet, továbbáll, aztán ismét felbukkan.
– Sok éles váltás volt az életemben. Alapvetően kalandvágyó ember vagyok, sokszor szélsőségesnek tűnő döntéseket hozok. Amikor először eltűntem, azt gondoltam, fontosabb, hogy gimnáziumba járjak, mint hogy szerepeljek. 2001-ben, a szólókarrierem kezdetén pedig úgy döntöttem, itt az ideje, hogy ismét New Yorkban éljek, és tanuljak.

– Utoljára 2005-ben jelent meg lemeze, azóta mi történt?
– Kicsit elbizonytalanodtam, hogy van-e helyem ebben a szakmában, de valami mindig visszarántott. Az eltűnésemben az is szerepet játszott, hogy anyukám beteg lett. Életének utolsó évét együtt töltöttük. Szerencsésnek mondhatom magam, mert megtehettem, hogy csak rá koncentráltam. Közben magamat is össze kellett raknom, és onnantól ment a dolog. Évek óta dédelgetett álmom, hogy lemezt készítsek Tzumó Árpád dzsesszzongoristával. Én a dalszövegeket írtam, ő a zenéket. Olyan dalokat szerettem volna, amelyeket ha meghallanak az emberek, felállnak táncolni, ugyanakkor érzelmesek és őszinték.

– Az első popénekes volt, aki vállalta a másságát. Miért?
– Még 2007 nyarán megkerestek egy esélyegyenlőségi műsortól, hogy beszélnék-e erről. Örülök, hogy megtettem, mert különben rosszul érezném magam. Normális társadalomban nem kell tartani egy ilyen vallomástól.

– Szüleivel is megoszthatta ezt a „titkát”?
– Igen. A bátyámmal nagy szeretetben nőttünk fel, így sokkal könnyebb bármit elfogadni. A legnagyobb harc mégis, hogy önmagadat elfogadd, hiszen mást diktál a társadalmi norma.

Névjegy:

SZÜLETETT: 1978. 12. 08.

HOBBIJAI: Astanga jóga, kutyasétáltatás, filmnézés, olvasás, azindiai konyha rajongója

PÁRJA: Sebián-Petrovszki László, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára

– Miután megismerte a párját, hamar kiderült, hogy közös az útjuk?
Már az első beszélgetésnél éreztem, hogy érzelmi és szellemi társra leltem. Zárkózott ember vagyok, de vele az első találkozásunkkor gördülékenyen tudtunk beszélgetni, és ennek már több mint négy éve.

– Új tervek?
– A lehető legtöbbet szeretném magamból kihozni, folyamatosan fejlődni, hogy zeneileg egyre komolyabb lemezeket készítsek. Számomra új időszámítás kezdődött.



Vasárnap Reggel

HOBBIJAI: Astanga jóga, kutyasétáltatás, filmnézés, olvasás, azindiai konyha rajongója

PÁRJA: Sebián-Petrovszki László, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára

Őszinte, érzelmes, táncolható zenét alkotott az énekes. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!