Erdélyben a művész

2018.03.21. 12:09

Árva gyermekeknek segített Mága Zoltán Marosvásárhelyen

A száz állomásos ökumenikus jótékonysági misszió a Kárpát-medencében, Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Magyarország templomaiban fellépve nyújt segítséget a rászorulóknak.

Budapest, 2017. július 15. Mága Zoltán hegedűművész játszik a Hegedűvel a világ körül című turnéja 50. jubileumi állomásán, kísér a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar a Magyar Állami Operaházban 2017. július 15-én. Mága Zoltán három évvel ezelőtt indította útjára száz állomásosra tervezett, Hegedűvel a világ körül elnevezésű hangversenysorozatát, melynek során a magyar zenei kultúrát népszerűsítette, eddig Erdélyen át Koreán és Kínán keresztül Amerikáig. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A támogatás teljes összegét helyben adták át a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás számára, amelyet Bakó Béla Pál ferences atya vett át. Az adományt a székelyföldi szegény gyermekek, valamint a Szent Erzsébet Társulás által gondozott árva és félárva gyerekek támogatására, iskoláztatására fordítják.

Az árvákat gondozó Pál atya az eseményen köszönetét fejezte ki gondozottjai nevében, és hangsúlyozta, a támogatás a lehető legjobbkor jött, hiszen fűtési számlára, élelemre, és ruházatra is kell költenie.

Mága Zoltán a rendezvényen elmondta, hogy az első 100 templomi koncert – amely szintén bejárta Erdélyt – s a Hangok és Harangok fesztiválsorozat során mintegy 200 millió forintot gyűjtöttek össze. Hozzátette, bízik abban, hogy az idei karitatív misszió felülmúlja a korábbiakat.

Az ökumenikus jótékonysági missziót a Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművész Marosvásárhelyről indította útjára azzal a céllal, hogy a teljes Kárpát-medencét bejárva, Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Magyarország katolikus, református és evangélikus templomaiban, zsinagógáiban fellépve a hátrányos helyzetben élő gyermekeknek, rászoruló embertársainknak és közösségeknek segítséget nyújthasson.

A száz állomásos jótékonysági koncertsorozat megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja.

A következő napokban Sepsiszentgyörgy, Nagyenyed, Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Nagyvárad templomaiban folytatódik a karitatív misszió az RMDSZ Nőszervezetének szervezői segítségével, majd Szolnokon, Miskolcon, a szegedi dómban, Budapesten és a debreceni református Nagytemplomban lép fel a művész.

Borítókép: Mága Zoltán hegedűművész játszik a Hegedűvel a világ körül című turnéja 50. jubileumi állomásán, kísér a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar a Magyar Állami Operaházban 2017. július 15-én. / MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!