nemcsak tehetség

2017.10.24. 15:21

Ben Affleck elárulta, hogy szerinte ki a jó rendező

A sztár gyakran áll a kamera másik oldalára, azaz egyre többször rendez, így van némi rálátása a filmszakmának erre, a talán egyik legfontosabb részére is. Meg is mondja a véleményét.

A DC Univerzum még csak születőben van – néhány nagy filmen, és egy minden kétséget kizáróan elsöprő szupersikeren (a Wonder Woman-en) túl még csak most jön a java.

Az igazság ligája (Justice League, hazai bemutató: november 16.), az Aquaman és az Öngyilkos osztag 2. valószínűleg bebetonozza a nagy sikersorozatok közé a képregény-különlegesség megfilmesítéseit.

Az univerzum középpontjában Zack Snyder áll, aki producerként és rendezőként is felügyeli e filmek készültét. Még akkor is, ha magánéleti okokból Az igazság ligája készítése közben segítséget kellett hívnia: jó időre Joss Whedon-nak, a Bosszúálló filmeket sikerre vivő rendezőnek adta át a gyeplőt. Az igazság ligája tulajdonképpen kettejük közös műve, még akkor is, ha utóbbi csak íróként van feltüntetve a stáblistán.

Most végre egy bennfentes árulkodott a munkamegosztásról. Maga Batman, Ben Affleck nyilatkozta a következőket:

„Joss azt hozta a produkciónak, amit egy rendezőnek hoznia kell: a jó ízlését”

- mesélte Affleck az SFX magazinnak.

„Érezte, hogy mi tesz jót a sztorinak és mi nem. Ösztöne van a realizmushoz meg a szereplőkben meglévő humanitás felfedezéséhez. Minden szereplő elképesztő dolgokra képes ebben a filmben, de ő hozott össze minket, ő tette érdekessé az egészet. Tehetséges, ennyi az egész.”

Forrás: IC Press, Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!