újabb fejlemény

2018.01.09. 15:48

Biztos, hogy Laár Andrásé az erősítő

A Laár András Grotex Band volt a vendége a RockReggel című műsornak, ahol az érintett plusz információval szolgált.

Taliándörögd, 2013. augusztus 2. Barabás Béla és Laár András (b-j) zenél a Laár András és Tündértantra koncerten a 23. Mûvészetek Völgye fesztiválon Taliándörögdön, az Egység színpadon 2013. augusztus 2-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Szigetváry Zsolt

A 2016-ban létrejött Laár András Grotex Band volt a vendége a Rock Fm 95.8 reggeli műsorának, a RockReggelnek, amelynek egyik műsorvezetője nem tudott elszaladni a kérdés mellett, hogy most éppen hol tart a sokak által ismert „erősítőügy” Az előzményeket korábban már megírtuk, itt és itt, most pedig a KFT és a Grotex Band énekes-alapítója újabb fejleményekkel szolgált a történtek kapcsán.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az erősítő Laár András tulajdona, viszont papírok hiányában ezt nem tudták igazolni. A videóból kiderül, hogy előkerültek az adás-vételi papírok, amelyek most már kétséget kizáróan bizonyítják a hitelességet.

Azzal kapcsolatban, hogy az ügynek mi lesz a folytatása, maga Laár sem tudott többet mondani, de mielőbb szeretné, hogy pont kerüljön az ügy végére.

Mindenesetre csillapodni látszik a sokak által kedvelt előadóművész körüli hacacáré, és reméljük, hogy ez nem nyomja rá bélyegét a zenére. Úgy tűnik, hogy nem.

Borítókép: Barabás Béla és Laár András (b-j) zenél a Laár András és Tündértantra koncerten a 23. Művészetek Völgye fesztiválon Taliándörögdön.

MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában