Exfelesége erőszakkal vádolta

2018.10.04. 08:29

Johnny Depp először nyilatkozott a válásáról

A GQ magazinnak nyilatkozó sztár most elárulta, akkor miért nem védte meg magát felesége állításaival szemben.

Forrás: AFP

Fotó: Verwendung weltweit/picture alliance

Most először adott interjút botrányos válásával kapcsolatban a világhírű színész – számolt be róla a hirado.hu.

„Nagyon fájt a dolog. Az, ami leginkább bántott, hogy olyannak festettek le, ami a lehető legtávolabb áll tőlem. Bántani valakit, akit szeretek? Nem, ilyet nem tettem, és nem is hangzik úgy, mint ami én volnék. De tartottam a számat, mert tudtam, hogy ez úgy is rám ragad és csak egyre furcsább lesz. Nem mentem bele versengésbe ezzel kapcsolatban. Én tudom az igazságot, és most úgy megyek haza, hogy megtartom magamnak” – idézi a portál az 55 éves sztárt, aki a GQ magazinnak nyilatkozott.

Amber Heard és Johnny Depp még 2015-ben.
Fotó: JUSTIN TALLIS / AFP

Mint ismeretes, Johnny Depp felesége 15 hónap házasság után, 2016 májusában beadta a válókeresetet. Heard a Los Angeles-i bíróságon benyújtott dokumentumban “kibékíthetetlen ellentétekre” hivatkozott, valamint asszonytartást is igényelt az Oscar-jelölt színésztől. Depp állítólag hosszú ideig bántalmazta feleségét, melyről Ambernek fotói és videófelvételei is voltak. Az ex végül 7 millió dollárt kapott a válás kimondása után Johnnytól, amit jótékonysági szervezeteknek ajánlott föl, ezzel is bizonyítva, hogy nem a milliók miatt keltette rossz hírét férjének.

Az igazság továbbra is homályos, de az biztos, hogy nem Depptől fogjuk megtudni.

Borítókép: Johnny Depp. Forrás: AFP / Verwendung weltweit/picture alliance

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!