Boldog Új Évet!

2017.12.28. 15:24

Megszületett az új év első slágere

A karácsonnyal ellentétben az újévet kevés dal köszönti, a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom közös szerzeménye viszont éppen ilyen.

Sok dalt írnak karácsony alkalmából, vannak születésnapi slágerek is, de újévet köszöntő dalok nem igazán akadnak.

Müller Péter Sziámi és Kovács Antal – a Romano Drom vezetője – pedig régen szerettek volna valami közöset létrehozni. Az új év apropóján megszületett a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom közös slágergyanús dala, amelynek címe egyszerűen: Boldog Új Évet!

A dal természetesen „sziámis” és romano dromos is egyszerre, hiszen magyarul és cigány nyelven is köszöntik az új évet, a zenében is kultúrák találkozásának lehetünk fültanúi. A dal zenéjét Kirschner Péter és Kovács Antal szerezte, a szövegét Müller Péter Sziámi és Kovács Antal írta.

A dal rajta lesz a NEVESS MAGADRA! című Müller Péter Sziámi AndFriends nagylemezen, amely januárban jelenik meg.

A lemez bemutató koncertjére 2018. január 13-án kerül sor a budapesti Gödör Klubban, ahol sok más vendég (Másik János, Ónodi Eszter, Stefanovics Angéla) mellett a Romano Drom is színpadra lép, hogy élőben is Boldog Új Évet kívánjanak a nagyérdeműnek.

Borítókép: YouTube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában