komolyabb a baj, mint hitték

2019.06.13. 11:08

Műteni kell Laár Andrást

Olyan súlyos a vállsérülése, hogy csak műtéttel lehet megoldani.

Budapest, 2015. november 4. Laár András zenész, költő, humorista interjút ad Laár60 című életműkoncertje kapcsán az MTI újságírójának a budapesti Mag Házban 2015. november 2-án. MTI Fotó: Kallos Bea

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kallos Bea

A KFT fontembere május végén szenvedett autóbalesetet: karambolozott az őt szállító taxi. Bár eleinte úgy tűnt, megúszta egy kisebb sérüléssel, a további vizsgálatok során azonban kiderült, hogy a sérülés súlyosabb, mint hitték, a zenész vállát meg kell műteni – írja a Ripost.

A lap megkeresésére Márton András, a KFT alapító tagja elmondta: „Annyira súlyosak a sérülések, hogy csak műtéttel lehet megoldani”.

Korábban már kiderült, hogy a baleset következtében a zenész vállából egy kisebb csontdarab lepattant, valószínűleg ezt szeretnék eltávolítani az orvosok a lap szerint.

„Nem tört el semmi, de egy kis kagylóhéj alakú csontdarab lepattant az ütődés következtében és emiatt nem tudok rendesen erőt kifejteni a jobb kezemmel, és nem tudom a karomat oldalra felemelni.

A gitározás sem megy így. Egyelőre még egy inget sem tudok egyedül fölvenni...” – írta közösségi oldalán Laár, aki hozzátette, emiatt a koncertjein egyelőre csak énekelni fog tudni, a gitárt egy vendégzenész, Galántai Zsolt helyettesíti majd. Az operációs követő pár hét alatt lesz azonban olyan koncert, amelyeken Laár nem fog tudni részt venni, ezeket sajnos le kell mondania.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában