11°
Fotó: TIMOTHY A. CLARY / AFP

Ennyit ért George Michael műgyűjteményének egy része

Az árverésen 75 tétel szerepelt, köztük Damien Hirst, Tracey Emin, Sarah Lucas és a Fiatal Brit Művészek csoport más alkotóinak munkái, akik George Michaelhez hasonlóan az 1980-as és 1990-es években felrázták a brit művészeti életet.

A három éve elhunyt George Michael angol popénekes műgyűjteménye 9,26 millió fontért kelt el a Christie’s csütörtöki árverésén – jelentette be pénteken az aukciósház.

A tételek között volt Damien Hirst The Incomplete Truth című műve, amely egy üvegtartály benne egy formaldehidben megőrzött galambbal. Az alkotás 1-1,5 millió fontos becsült értéke alatt, 911 ezer fontért kelt el.

A kollekció 130 darabjára az interneten lehetett licitálni március 8. és 15. között, ennek eredménye még nem ismert.

Az árverés bevételét George Michael örökségének kezelői jótékonysági célokra fordítják.

George Michael az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeleyvel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át. 2016 karácsonyának első napján, az angliai Oxfordshire megyében lévő otthonában érte a halál. A halottkémi vizsgálat szerint szívbetegség okozta az 53 éves angol popvilágsztár halálát.

Borítókép: Tracey Emin „Drunk to the Bottom of My Soul” című műve a gyűjteményből

Hozzászólások

bűnügyek
Heol
Lopott mobiltelefonnal kereskedett a 14 és a 16 éves karácsondi fiú
ATLÉTIKA / 21 perce
Az egri ultrafutó megvédte szupermaratoni címét
Sebestyén Tímea amiért ment, azt teljesítette a 12. Spuri Balaton Szupermaratonon.
Gyász
Ezúton közöljük mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LAJOSNÉ Huszár Etelka kisfüzesi lakos életének 82. évében elhunyt. Engesztelő szentmise a kisfüzesi katolikus templomban 2019. március 28-án 14.30 órakor a temetése ezt követően 15 órakor a kiszfüzesi temetőben lesz. Gyászoló gyermekei, unokái, dédunokái Távíratcím : Eger, Bükk sétány 2 fsz/3 Egyben köszönjük mindazoknak, akik a temetésen részt vettek, ezzel a család fájdalmát enyhítették.
" A holtam után ne keressetek, leszek sehol és mindenütt leszek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LIPTÁK PÁL kiskörei temetkezési vállalkozó 2019. március 22-én, 62 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójáról később intézkedünk. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MATA JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NAGY JÁNOS életének 87. évében elhunyt. Temetése 2019. március 26-án 12 órakor kezdődő szentmisét követően 12.30 órakor lesz a demjéni temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik RÁCZ TAMÁS temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a feljthetetlen férj, drága édesapa és nagyapa Dr.BÁRDOS SÁNDOR MIKLÓS -az Agria Volán volt jogtanácsosa- életének 73. évében elhunyt. Temetése 2019. március 27-én szerdán, 15 órakor az andornaktályai temetőben lesz . Előtte 14.30 órakor engesztelő gyászmise. A gyaszáló család
" Az életnek véget kell érnie, de a szeretetnek nem." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KATONA JÁNOS ( nyá. törzszászlós, volt kecskeméti lakos) 2019. március 19-én életének 80. évében csendesen elhunyt. Szeretett halottunk hamvait végakaratának megfelelően Kecskeméten helyezzük örök nyugalomra A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy RÁCZ TAMÁS életének 70. évében csendesen elhunyt. Utolsó útjára a Hatvani temetőben 2019. március 22-én (mai napon) 15 órakor kísérjük. Előtte 14.30 órakor gyászmise a temető kápolnájában. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik HORUCZI BÉLÁT utolsó útján elkísérték és fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család.
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy Édesapánk EGED JÁNOS -fafaragó mester- életének 68. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. március 26-án 15 órakor lesz a Felnémeti temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy MATA JÓZSEFNÉ szül. Kelemen Margit életének 88. évében elhunyt. Temetése 2019. március 23-án 14órakor lesz a nagytályai temetőben, előtte 13.30 órakor engesztelő gyászmise. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEBŐK LÁSZLÓ életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2019. március 21-én 12 órakor lesz. Gyászolják: felesége, lánya, veje és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. CZANK IGNÁCNÉ szül. Szabó Katalin életének 85. évében elhunyt. Engesztelő szentmisére 2019. március 21-én 13 órakor a Hatvani temető kápolnájában, temetésére 13.30 órakor a kápolna altemplomában kerül sor. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet most átölel a csend és a szeretet. Lelkünkben örökké élni fogsz." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették BAK JÁNOSNÉ szül. Dávid Magdolna volt ostorosi lakos 2019. március 17-én hosszú betegség után 97. évében elhunyt Novajon. Temetése 2019. március 22-én 12 órakor lesz a Novaji temetőben, előtte 11.15 órakor szentmise a novaji templomban. Gyászoló gyermekei és családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy RÁCZ TAMÁS életének 70. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. március 22-én 15 órakor lesz a Hatvani temetőben. Előtte 14.30 órától gyászmise a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. GYENGE ANDRÁSNÉ szül. Cseh Anna életének 88. évében elhalálozott. Utolsó útjára 2019. március 22-én 12 órakor a Kisasszony temető kápolnájában megtartott gyászmise és szertartás után kísérjük. Ezúton előre is köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JOBBÁGY TIBOR életének 83. évében feleségét követte. Temetése 2019. március 22-én 14.30 órakor lesz a Lajosvárosi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORUCZI BÉLA Terpes község volt tanácselnöke 96.éves korában befejezte földi útját. Temetése 2019. március 20-án 15 órakor lesz a terpesi temetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy édesapánk, HORDÓS KÁROLY 2019. februar 15-én váratlanul elhunyt. Április 20-án lett volna 81 éves. 2019. március 23-án, szombaton 12 órakor emlékezünk rá és elbúcsúzunk tőle, Egerben a Lajosvárosi temetőben.
" Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg akit elfelednek, örökké él akit igazán szeretnek." A megtört család mély fájdalommal tudatja, hogy CSANÁLOSI JÓZSEF (Dzsanesz) a - volt Csepel autógyár nyugdíjasa és egykori zenész- Édesapa, Férj, Nagyapa életének 82. évében 2019.március 13-án csendesen elhunyt. Temetése 2019. március 20-án 12 órakor az egri Lajosvárosi temetőben lesz. Gyászolják: Felesége, Fiai, Menyei, Unokái Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak.
1956 / 50 perce
Történelmi emlékhely lett a szegedi Auditórium Maximum
Első kézből / 1 órája
A mesterséges intelligencia lehetőségeiről tartottak konferenciát
Combhúzódás / 1 órája
Nem tűnik súlyosnak Christiano Ronaldo sérülése
MMA / 1 órája
Másodszor is visszavonul Conor McGregor
megelőzés / 2 órája
Sokan nem kérik a HPV-oltást
decemberben fogták el / 3 órája
Név nélküli bankkártyát is kapott a terrorizmussal gyanúsított szír férfi