14°
16°
Fotó: John MACDOUGALL / AFP

Remekül fut a Netflix szekere

Átláthatóbb működést, új filmsorozatokat és emelkedő profitot ígér a Netflix, amely a várakozásokat jócskán felülmúló adatokat tett közzé harmadik negyedéves gyorsjelentésében.

Csupa jó hírrel szolgált harmadik negyedévéről a Netflix. A világ legnagyobb fizetős videoszolgáltatója hétmillióval 137 milliósra tudta növelni előfizetőinek számát – olvasható a Világgazdaság oldalán.

A piaci telítődés jeleit mutató Egyesült Államokban 1,1, nemzetközi téren pedig 5,9 millióval több fizető ügyfelet tudtak megnyerni maguknak. A piaci konszenzus 674 ezer amerikai és 4,5 millió határon túli előfizetőről szólt.

A folyó negyedévben a Netflix 1,8, illetve 7,6 milliós pluszt remél előfizetői körében.

A tisztánlátás elősegítésére és a túlfűtött várakozások leszerelésére a vállalat úgy döntött, hogy az árfolyam mozgatásában kulcsfontosságú adatot szűrten adja közre a következő negyedévtől.

A változtatás lényege, hogy a Netflix ingyenes, 30 napos próbaverziójára regisztráló nézőket figyelmen kívül hagyják a számításokban, közülük csak azok jelennek meg a záróadatban, akik az egy hónap leteltével valódi előfizetőkké válnak.

A próbaidősök száma erősen torzította a statisztikát.

Az átláthatóságot szolgálja, hogy a költségek elszámolásánál is változtatnak: az általános és adminisztratív kiadásokat, illetve a tartalomgyártáshoz kötődő költségeket elhatárolják egymástól, így a befektető valós képet kaphat majd arról, hányan és mennyi pénzért működtetik a streamszolgáltatót, vesznek részt a produkciós tevékenységben. Márpedig minél kisebb a vízfej, annál hatékonyabb a cég üzemeltetése.

A tartalomgyártásra, azaz a saját filmek, sorozatok és show-műsorok készítésére irdatlan összeget, nyolcmilliárd dollárt költenek az idén,

sőt, a Moody’s már kilencmilliárdos összegről tud. A negyedévben 676 órányi saját műsort gyártottak le, majd másfélszeresét az egy évvel korábbinak. A nézőszám mellett ez a másik kiemelten kezelt terület, mivel az online videoszolgáltatások piacán vége felé közeledik a közösködés, és minden szolgáltatónak döntően a saját tartalmára támaszkodva kell összeállítania a kínálatát.

A Walt Disney jövőre saját, új alapítású szolgáltatójához viszi a filmjeit,

az AT&T és a Time Warner egyesülésével vélhetően utóbbi filmjei sem lesznek másutt hozzáférhetők.

Erősíteni akar a Walmart is, amely a Vudu nevű streamszolgáltatója felfuttatását tervezi.

Meg kell még említeni a viharos gyorsasággal feljövő Amazont is, ahol a pénz nem számít, ha ígéretes fejlesztésekről van szó. Ahogy a Netflixnél sem.

Borítókép: Reed Hastings a Netflix vezérigazgatója 2017. március 1-én

Hozzászólások

Erdélyi Magyar Ifjak
Wass Albert-műsor miatt gyanúsítja a szervezőket a román rendőrség
Óriási méretek / 2 órája
Gőzerővel zajlik a debreceni BMW-gyár területének előkészítése
Az építés előkészítésében részt vevő vállalat napi 20 millió forintért tankol gázolajat.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy PAMULA MIKLÓSNÉ sz. Birinyi Mária életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. május 24-én 12 órakor lesz Budapesten a Fiumei úti temető ravatalozójában.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik VALYONNÉ FODOR ZSUZSANNA temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló férje és családja
"Istenem súgd meg neki halkan, Lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam. Álmomban keressen meg engem, még egyszer hadd lássam, hadd öleljem. Nem szólnék róla, hogy mélyen gyötör a bánat, "Csak hadd lássam még egyszer a drága Édesanyámat. Hadd legyen velem, ez a legszebb álmom, Súgd meg neki halkan, én minden nap várom!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezzünk drága Édesanyám CSÍZY ERZSÉBET ny. gránitokleveles tanítónő halálának 1. évfordulójára. "Soha nem feledlek, mindig velem maradsz Halálod míg élek fájó emlék marad." Egyetlen kincsed Katica
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁMOS ISTVÁN életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2019. május 23-án 11 órakor lesz. Gyászoló felesége, gyermekei, testvére, menye és unokái
Fájó szívvel emlékezünk SZUCSIK PÉTERNÉ sz. Kovács Évára halálának első évfordulóján. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ANTAL LÁSZLÓ (Kupcsy) temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló Felesége és Fia
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik WEINER ISTVÁN temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak akik LÉGRÁDI LAJOSNÉ sz.: Sallai Ilona temetésén megjelentek és részvétüket fejezték ki. Gyerekei és testvérei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL LÁSZLÓ ( Kupcsy ) 67. éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait 2019. május 18-án 13 órakor a füzesabonyi falusi temetőben helyezzük végső nyugalomra. " Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után." Gyászoló Felesége és Fia
Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAJZÁTH JÓZSEF volt bervai dolgozó életének 69. évében elhunyt. Temetése a felsőtárkányi temetőben a római katolikus vallás szerint 2019. május 16-án 13.30 órakor lesz. A gyászoló család
Köszönjük, hogy szerettétek.. Köszönjük, hogy segítettétek... Köszönjük, hogy imádkoztatok Érte.... Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú, szenvedéssel, türelemmel, reménykedéssel viselt betegség után SZEGEDI ANTAL volt maklári lakos életének 65. évében örökre elpihent. Hamvai szűk családi körben kerülnek elhelyezésre. Megértésüket köszönjük. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa BÖLKÉNY ÁRPÁD - a Volán volt dolgozója- életének 74. évében elhunyt. Temetése 2019. május 17-én 11 órakor az egri Rozália temetőben lesz. Előtte gyászmise a temető kápolnájában. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy LÉGRÁDI LAJOSNÉ sz.: Sallai Ilona életének 69. évében 2019. május 11-én elhunyt. Temetése 2019. május 16-án 17 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Gyászolják: gyermekei, testvére
Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy drága, szeretett Böszörményi Józsefné, Ferencz Erzsébet Heves, Bajcsy- Zsilinszky u. 32. sz. alatti lakos életének 87. évében Mezőkövesden elhunyt. Felejthetetlen unokatestvérünk testét 2019. május 16-án 16 órakor Hevesen helyezzük örök nyugalomra. A gyászmise 16-án 18.30 órakor lesz. Gyászolják Nagy József és családja, hódmezővásárhelyi unokatestvérei és családjaik, férje családja. „Csendesen alszik, megpihent végleg. angyalok bölcsője ringatja már nem jöhet vissza hiába kérjük, emléke szívünkben otthont talál.”
"Csillag volt, mert szívéből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él, és örökké ott marad.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb édesanya, testvér és nagymama FEJÉR GYÖRGYNÉ (Évike) 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. május 17-én 11 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZ KÁROLY életének 80. évében elhunyt. Temetése az Egri Szent Donát Temetőben 2019. május 16. napján 10 órakor lesz. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, HEGYI JÁNOSNÉ életének 81.évében vissza adta lelkét Teremtőjének. Temetése 2019. május 15-én 13 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben az engesztelő gyászmisét követően. Gyászoló fia, lánya, unokái,veje. "Csendesen alszik, megpihent végleg. Angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk,emléke szívünkben otthont talál."
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy nagyrabecsült és szeretett férjem SZELES KÁROLY okleveles közgazdász, életének 91. évében elhunyt. A Pénzügyminisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezési-, és a Külkereskedelmi Minisztérium megbecsült és elismert dolgozója volt. Bárhol élt, mindenütt szerették, de igazi otthonra Egerben lelt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben Budapesten az Óbudai Temetőben lesz. Példamutató emlékét örökre megőrizzük. Gyászoló felesége és rokonsága
Mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WEINER ISTVÁN 2019. május 8-án életének 75. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2019. május 16-án 15.30 órakor lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Jurecska Sándorné 85. évében elhunyt. Temetéséről késöbb intézkedem. Gyászoló fia
Eb-selejtezők / 2 órája
Rossi három fővel szűkítette a válogatott keretét
LABDARÚGÁS / 4 órája
A sirokiak 25 éve országos döntőt nyertek
B. Cs.
LABDARÚGÁS / 5 órája
Megyei III. osztály: aranymámor Istenmezején
B. Cs.
útra fel! / 5 órája
Kevés lenyűgözőbb látvány van a bélkő-hegyinél (fotók, videó)
Heol
KÉZILABDA / 5 órája
Háromgólos előnyel utazik Csurgóra a Gyöngyös
Heol Sport
labdarúgás / 5 órája
Eger SE: Vajda fejese éppen a helyére ment
Heol Sport