Iron Lady

2018.06.03. 11:16

Rengeteg pénztől esik el a férje viselkedése miatt Katinka

Több millió forint kiesést jelenthet Hosszú Katinkának, hogy férje, Shane Tusup inaktiválta az úszónő közösen kezelt Facebook-oldalát.

Forrás: mti

Május 24-én jelentette be Hosszú, hogy párkapcsolata ismét válságba került, majd nem sokkal később a félmilliós követőtábora hiába kereste az oldalát – emlékeztetett a Bors.

Katinka továbbra sem érhető el a Facebookon. Egy oldalt nem lehet egyik pillanatról a másikra törölni, az eltávolításhoz minden adminisztrátor beleegyezése szükséges. De ha úgy van, akár két héttel később is minden gond nélkül újra lehet aktiválni a felületet. Ez mégsem történt meg eddig. Habár úgy tudni, Hosszú egyből jelezte a problémát a közösségi oldal illetékeseinek, Shane nélkül nem állíthatják helyre a felü­letet – foglalta össze a lap.

Mindez komoly csorbát ejthet az Iron Lady márkán

– mondta a Borsnak Keszeg Ádám, a Klikkmarketing cég marketingvezetője.

Egyrészt követőket veszít az oldal, ami talán a legkisebb gond, de a számok csökkenésével ko­moly pénzösszegektől is eleshet a hirdetők és szponzorok lemorzsolódásával. Hozzátette, ha újra is indul az oldal,

a történtek után nehezebb lesz újfent hirdetőket behozni.

A követők, hirdetők és szponzorok elveszítik a bizalmukat, amikor azt tapasztalják, az oldal bármelyik percben eltűnhet. Egy ilyen eset havi szinten is milliókat, éves szinten több tízmilliót is kivehet az oldal tulajdonosának pénztárcájából – magyarázta a szakértő, aki szerint gondot okozhat az is, hogy az eddigi partnerek visszamenőleg is verhetik az asztalt, nem ebben állapodtak meg.

Borítókép: Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és edzője az év edzõje díjjal az M4 Sport – Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2018. január 11-én

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Címkék#bors

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában