családi hagyomány

2018.03.29. 07:30

Szandiéknál nagy ünnep a Húsvét

Az énekesnő igazi háziasszonyként és vallásos keresztényként nagyon fontosnak tartja a húsvét megünneplését.

Budapest, 2013. március 19. Szandi (Pintácsi Alexandra) énekesnő az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában.

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

Keresztény emberként fontosnak tartom a húsvéti hagyományokat, azok ápolását, ez minden évben nagy ünnep nálunk. Gyermekeinket is ebben a szellemben neveltük. Kislánykoromban a húsvét egy nagy buli volt, összejött az egész család, de nekem senki nem beszélt arról, hogy pontosan mit is ünnepelünk ilyenkor. Aztán 12 éves koromban önszántamból megkeresztelkedtem. Onnantól kezdve egészen más jelentéssel bírtak a keresztény ünnepek. Csabit és testvérét a szüleik hitben nevelték, így számára természetes volt, hogy a keresztény hagyományok szerint ünnepeltek, és bár a nagy bulit is szerettem, a bensőséges, meghitt hangulat, a valódi ünnepre hangolódás is fontos számomra. Miután meghalt az anyósom, Kati néni, átvettem tőle a stafétabotot. Ilyenkor is sokat gondolunk rá, nagyon fontos volt nekünk – mondta Szandi a Lokálnak, aki az idei ünnepet is az évek óta bevált „forgatókönyv” szerint tervezi.

Mi nagypénteken nem igazán nézünk televíziót, mert aznap Jézus keresztre feszítésére emlékezünk. Ez a kereszténység legszomorúbb napja. Ilyenkor csendben, magunk vagyunk otthon. Szombaton aztán elkezdődik a készülődés: a kifestett tojásokkal feldíszítjük a megszentelt barkát, ünnepi díszbe öltöztetjük a lakást, sütünk-főzünk. Eleinte a gyerekek nagyon szerettek segíteni a tojásfestésben, de ahogy megnőttek, nem igazán érdekelte őket, szóval pár évig egyedül maradtam ezzel a feladattal. Tavaly viszont Blanka valahogy újra kedvet kapott hozzá, úgyhogy ez már ilyen csajos program lett nálunk. A fiúk inkább áttértek a lakásdekorálásra. Csabinak azonban a konyhában is van feladata: minden évben ő reszeli a friss tormát, amitől patakokban folyik a könnye – nevetett az énekesnő.

Az ünnepi asztalra kerül még ezenkívül franciasaláta, kaszinótojás és az elengedhetetlen sonka, amelyet idén újra megpróbálok kenyérben sütni. Ezeket a finomságokat aztán szombat este, a családi feltámadási vacsorán öten kóstoljuk meg, az anyósomtól örökölt ünnepi étkészletet használjuk, amelyet csak ilyenkor és karácsonykor veszünk elő – számolt be a családanya.

Mind elég nagyok ahhoz, hogy ne higgyenek már a nyusziban, ennek ellenére a húsvétvasárnapi mise után mindhárman izgatottan keresik a kertben a meglepetéseket. Aznap jön hozzánk a család, és a nap hátralévő részében együtt ünnepelünk. Ilyenkor mindig kacsát sütök. Hétfőn aztán Blankát és engem meglocsolnak a fiúk, majd mennek tovább a szomszédokhoz és rokonokhoz. Mi, lányok pedig gyorsan összekapjuk magunkat, hiszen hozzánk is jönnek a locsolók, sokszor szódásszifonnal, de előfordult olyan is, hogy vödörrel locsoltak meg.

A házaspár nagyon szeretné, ha gyermekeik is hasonlóképpen ünnepelnék a húsvétot, ha majd felnőnek. Már most látom magam előtt, ahogy nagymamaként – ugyanúgy, mint drága anyósom csinálta – két napig csak arra készülök, hogy jönnek a gyerekek. Majd lesz egy hosszú, kihúzható asztalunk, hogy az ünnepi vacsorával méltóképpen ünnepeljük meg Jézus feltámadását – tette hozzá Szandi.

Borítókép: Szandi (Pintácsi Alexandra) énekesnő

Forrás: MTVA Fotó/Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában