Őszelő

2020.03.28. 15:57

Szeptemberben érkezik a Dalriada új lemeze

A folk metálosok azt kérik rajongóiktól, hogy most maradjanak otthon, hogy a későbbre halasztott turnén mindenkivel találkozhassanak majd.

Forrás: Dalriada

A Dalriada továbbra is dolgozik következő nagylemezén, az „Őszelő” 10 friss dallal várhatóan szeptemberben érkezik a Nail Records gondozásában. Ahogy Ficzek András énekes-gitáros korábban elmondta, mind hangolás, mind hangszerelés tekintetében frissítettek a dalírás folyamatán, Szög szerint pedig a címhez hűen ezúttal az igazi őszies, melankolikus hangulat lesz az uralkodó a lemezen, amihez két videoklip forgatását is tervezi a zenekar.

A tizedik Dalriada korong megjelenéséhez egy őszi turné is kapcsolódik, Európát a Týr és az Arkona „Heathen Heroes 2020 Tour” névre keresztelt közös headliner turnéjának vendégeként fogják bejárni szeptember és október folyamán.

A Týr-rel közösen tavaly áprilisban már szintén részt vettek egy európai körúton, a főképp Nyugat-Európát (és hazánkat is) érintő fellépések után most többek között a Baltikum országaiba, Csehországba és Lengyelországba is eljutnak, de természetesen a nyugati állomások, mint Hollandia, Franciaország sem maradnak ki.

A soproni folk metalosok az eredeti tervek szerint februártól áprilisig a Kalapács, Alcohol, Palmetta és a Continoom zenekarokkal együtt a Rock On! Tour-a keretében járták volna az országot, azonban ennek az utolsó állomásait a járvánnyal kapcsolatban hozott intézkedések miatt le kellett mondani – ezeket lehetőség szerint később pótolják.

Ficzek András elmondta, „nagyon fontos, hogy ez a körút – mint az élet minden más folyamata is, amelyet eddig ismertünk és szerettünk – csakis akkor valósulhat meg, ha most mindannyian, akik tehetjük, otthon maradunk, és maximálisan betartjuk a hatósági ajánlásokat. Mi is ezt tesszük, de a háttérben azért dolgozunk a négy fal között, hogy amikor majd újra találkozunk veletek, olyan anyagot mutathassunk be, aminek tiszta szívvel tudunk – együtt, veletek – örülni. Vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában