negyven országban adják ki

2019.05.26. 11:30

Új lemezzel ünnepli huszadik születésnapját a Romano Drom

A Give Me Wine című anyag egyfajta összegzése a külföldön is ismert és népszerű cigányzenekar munkásságának.

Budapest, 2016. április 9. Kovács Antal énekes-gitáros az Oláh Gipsy Beats zenekar koncertjén a fõvárosi Dürer Kertben 2016. április 8-án este. 1971-ben a romák elsõ világkongresszusán április 8-át nemzetközi roma napnak nyilvánították. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A világ egyik legrangosabb világzenei kiadója, a World Music Network jelenteti meg az idén húszéves Romano Drom új lemezét.

„A kiadónál korábbról már ismerték a zenénket, de személyes kapcsolatunk nem volt.

Elküldtük nekik az új anyagunkat, amire azt válaszolták, hogy ők ezt kiadnák. A CD május 30-án negyven országban jelenik meg, később még több helyen lehet hozzájutni, de digitális felületeken is elérhető lesz világszerte”

- mondta Kovács Antal, a Romano Drom alapítója, vezetője, énekese, gitárosa az MTI-nek.

A Romano Drom modern zenéjében a hagyományos cigányzenei hangszerek mellett erőteljes a dob és a basszusgitár jelenléte, a Give Me Wine anyagán pedig meghatározóak a vonós hangszerek, kiemelten a Berán Quartet muzsikája.

„Három évvel ezelőtt a miskolci operafesztivál kért fel minket az együttműködésre, a műsorban az autentikus cigány zenék kaptak a kvartettel bartókos inspirációt. Akkori közös munkánk, aminek a Gipstring címet adtuk, a mostani új lemezünkön teljesedik ki. Régi vágyam volt, hogy a roma zenét a klasszikussal vegyítsük, a mi muzsikánk érzelmi vetületeit, lágyságát a vonósnégyes remekül kiemeli” – tette hozzá Kovács Antal.

A Give Me Wine számai közül jó néhány visszaköszön a csapat valamelyik korábbi korongjáról, többségük valamilyen tradicionális cigánydallamra épül. Mint a zenész elmondta, ezek a dalok, gyűjtések, szövegek sokszor több száz évre nyúlnak vissza, és közöttük nem könnyű megtalálni azokat, amelyek a legjobban illenek a zenekar egyéniségéhez, karakteréhez. Kovács Antal a régi szövegeket, amely a mulatozáshoz, táncokhoz, szerelmi történetekhez kapcsolódnak, teljesen átírja, így azok a 21. századi nagyvárosi élethez, a zenészek saját világához kötődnek.

„Harmincöt éve állok színpadon, számos helyen megfordultam a világban, a Romano Drom előtt már az Ando Drommal is, az engem ért hatások beépülnek a muzsikánkba, és ez így van a zenekar többi tagjával is. A Romano Drom szerintem ettől igazán egyedi. Tudatosan használunk például arab, spanyol, balkáni ritmusokat és zenei megoldásokat a hangszerelésben. A mi zenénkre nem kell tudni a cigány táncokat, a külföldi közönség pedig hálás, ha ismerős zenei megoldásokat is hall tőlünk” – fejtette ki.

A lemez egységesnek ható zenei világától eltér a Gipsy Fantasy című szám, amelyet Kovács Antal Farkas Róberttel, a Budapest Bár vezetőjével írt. A virtuóz egyvelegben dallamok sorát játsszák el.

„Ez a Romano Drom történetének egyetlen tisztán insrumentális darabja. Robi hosszú éveken át hegedült a Romano Dromban, ma is barátságban vagyunk és távozása óta is rendszeresen közreműködik a lemezeinken” – tette hozzá.

Mint Kovács Antal fogalmazott, a Romano Drom zenéje mögött egy kultúra húzódik meg, a cigánysághoz való viszonyulás. Kitért arra, hogy már a nagyszülei is Budapesten éltek, így fiatalon teljesen más hatások érték, mint a cigánytelepeken felnövőket.

„Tradicionális oláh cigány családból származom, de nem romákkal jártam iskolába. Bár már gyerekként színpadon zenéltem, a nyolcvanas években diszkókban meg rockkoncerteken is feltűntem. A rákospalotai roma közösséghez tartoztam, amelynek vezetője, Zsigó Jenő alapította meg az Ando Dromot, ahová én is bekerültem” – mesélte. Felidézte, hogy az 1999-ben indult Romano Dromot azóta elhunyt édesapjával, id. Kovács Antallal alapította és lemezről lemezre találták meg saját fúziós hangjukat, ha úgy tetszik, a nyugat-európai értelemben vett világzenét, az oláh cigány zenei hagyományokból kiindulva.

A Romano Drom (romani nyelven: a cigányok útja) a magyarországi kortárs roma kultúra egyik legprominensebb képviselője.

1999-es megalakulása óta bejárta a világot Amerikától Dél-Koreán, Norvégián át, Szerbián és Portugálián keresztül Ukrajnáig, napjainkra az egyik legkeresettebb világzenét játszó roma együttessé vált.

Kovács Antal egyik alkotója, szereplője a Somnakaj című cigány musicalnek, hárman a csapatból rendszeresen fellépnek az Oláh Gipsy Beats elnevezésű supergroupban.

„Az idei év a jubileum jegyében telik. A Give Me Wine-t a Kobuci Kertben mutatjuk be június 16-án, az Óbudai Világzenei Hét keretében, október 4-én pedig a Budapest Ritmo fesztiválon különleges vendégekkel fogjuk ünnepelni a húsz évünket. Április végén az egyik legnagyobb világzenei fesztiválon, a brüsszeli Balkan Trafikon játszottunk fő műsoridőben, kétszer megyünk Ausztriába és Szlovéniába, számos hazai fesztiválon is ott leszünk” – mondta Kovács Antal az MTI-nek.

A Romano Dromban a zenekarvezető mellett jelenleg Balogh József énekel és gitározik, Kovács Antal Máté dobol, Kovács Krisztián ütőhangszereket szólaltat meg és táncol, basszusgitáron pedig Bordás Péter játszik (az ő helyén a lemezen Egri János zenélt).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában