romantikus lesz

2019.06.05. 13:47

Woody Allen Spanyolországban forgatja új filmjét

Woody Allen legutóbbi filmjét Amerikában nem mutatták be, a rendező emiatt döntött úgy, hogy ezúttal inkább Spanyolországban forgat.

Forrás: AFP

Fotó: RAFA RIVAS

A spanyol MediaPro stúdió, amely korábban is közreműködött már produkciós partnerként a 83 éves rendező filmjeiben, kedden közleményben számolt be arról, hogy Allen júliusban kezd forgatni San Sebastiánban egy romantikus vígjátékot, amelynek főhőse egy, a város filmfesztiváljára látogató amerikai házaspár. A szereposztásban Christoph Waltz mellett Gina Gershon amerikai, Elena Anaya spanyol színésznő és Louis Garrel francia színész neve is olvasható.

A spanyol stúdió az amerikai rendezőre jellemző színvonalas produkciót ígér közleményében. Mint kiemelték, a Woody Allentől megszokott intelligens forgatókönyv és elsőrangú nemzetközi szereplőgárda már összeállt. A WASP2019 munkacímen futó produkció végleges címét és a forgalmazás dátumát azonban még nem közölték.

Az Amazon Stúdió 2018-ban döntött úgy, hogy a rendezővel kapcsolatban a MeToo-mozgalom révén ismét felmerült, évtizedekkel korábbi, családon belüli szexuális zaklatási vádak miatt nem forgalmazza az A Rainy Day in New Yorkot Észak-Amerikában.

Allen ellen az volt a vád, hogy 1992-ben zaklatta nevelt lányát, amit a rendező kategorikusan tagadott, és vádat sem emeltek soha ellen. A négyszeres Oscar-díjas Allennel való munkától azonban több hollywoodi sztár is elzárkózott a gyanú miatt.

Allen idén februárban 68 millió dolláros (19 milliárd forintos) kártérítési pert indított az Amazon ellen, amiért nem forgalmazta a filmet és kihátrált a négy filmre szóló szerződésből is.

A 2017-ben bemutatott Wonder Wheel – Az óriáskerék című filmje, amelyben Kate Winslet és Justin Timberlake szerepelt, 1,4 millió dolláros (400 millió forintos) jegyárbevételt hozott Észak-Amerikában, a nemzetközi piacon azonban 14,5 millió dollár (4,1 milliárd forint) volt a bevétele. Az A Rainy Dayt augusztustól Hollandiában, majd ősztől néhány további európai országban vetítik a mozik.

Borítókép: 2004. szeptember 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!