Tündérszépek

2021.08.02. 14:10

Nagymamája „buktatta” le a szőke szépséget

Tóth Vivien Borsod-Abadúj-Zemplén megyét képviseli a Tündérszépek döntőjében. A szőke szépségről először a nagymamája tudta meg, hogy nevezett a versenyre.

Sz. A.

A 20 éves tiszaújvárosi lányt mondhatni a nagymamája buktatta le, hogy nevezett a Tündérszépekre, de a szőke lány ez egyáltalán nem bánja. Mindössze annyi történt, hogy először titokban tartotta a nevezését, de amikor az újságban megjelent a fotója, a nagyi egyből kiszúrta azt, és így mindenki más is tudomást szerzett róla a családban. Azóta pedig az is kiderült, hogy Tóth Vivien képviselheti Borsod-Abaúj-Zemplén megyét országos szépségversenyünk döntőjében.

– Már tavaly is nyomon követtem a Tündérszépeket, ráadásul az egyik barátnőm döntős is volt. Ő nagyon jókat mesélt a versenyről, hogy milyen élményei voltak, és így én is neveztem az idén – árulta el Tóth Vivien, aki szeptembertől egyemetista lesz, gazdálkodás és menedzsment szakon. Az elmúlt évben hosztesszkedett, és biztos benne, hogy ezen a téren is a javára fog válni a verseny.

A borsodi Tündérszép az egészséges életmód híve. Mind mondja, odafigyel a szénhirdát-, a fehérje- és a zsírbevitelre, de ha egy szülinapon három szelet tortát kíván meg, akkor azt meg is eszi, mert hiszi: meg kell adni a szervezetnek azt, amire vágyik. Alakját mindemellett a sportnak köszönheti még. Mint mondja, az úszás, a futás, az atlétika abban is segít neki, hogy jobban odafigyeljen arra, hogy kihúzza magát.

Az önkritika mellett persze pozitív tulajdonságokat is fel tud sorolni, mind külső, mind belső értékek szempontjából: szereti például a természetességét, valamint azt, hogy kitartó.

Szerintem az fogja megnyerni a versenyt, akinek a legtöbb belső értéke van

– tette hozzá, utalva a döntőre. Persze a szépség is számít, ezt ő is tudja. Abban pedig, hogy a 22 döntős a lehető legjobb arcát és formáját mutassa a finálában, még felkészítő tábor is segít nekik. Itt háziasszony-mentorként az Európa legszebbjének választott Kocsis Korinna szépségkirálynő, valamint két mentortársa, a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter egyengeti majd a lányok felkészülését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!