Tündérszépek

Tündérszépek

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Gulyás Csillag Virág
21, Hajdúszoboszló

Virág harmadéves pszichológia szakos hallgató a Debreceni Egyetemen. – Nagyon szeretek táncolni, s evégett 10 évig mazsoretteztem, valamint társastáncoltam. Most is hódolok eme kedvenc tevékenységemnek, jelenleg a DEAC Cheerleader csapat tagja vagyok. A menhelyes állatok sorsát szívügyemként kezelem, korábban adománygyűjtést szerveztünk a menhelynek, sőt a kutyánkat is onnan hoztuk haza – mondta el lapunknak a fiatal lány. Hozzátette, szeret kamera elé állni, ezért is gondolta, hogy kipróbálja magát egy szépségversenyen, s már nagyon izgatott, mi vár rá a továbbiakban.

Virág 172 centiméter magas, csillagjegye Szűz. Kedvenc étele a palacsinta, italok közül pedig a limonádét kedveli a legjobban. Imádja a latinos dallamokat, ha zenéről van szó, míg legkedvesebb parfümje a The Body Shop – Jasmin.