Választás 2010

2010.04.28. 16:13

Listáról a Parlamentbe

A területi, illetve az országos listáról mandátumot szerzett, és szűkebb hazánkhoz kötődő honatyákat kérdeztük: mik a legfontosabb terveik a törvényhozói munkát illetően.

HEOL

Demeter Ervin (Eger, Fidesz–KDNP területi lista 1. hely): – A költségvetés rendbetétele és a közrend helyreállítása az első és legfontosabb feladat. Természetesen napirenden tartjuk azokat a korábbi javaslatainkat, amelyek a megyei, egri fejlesztésekre vonatkoznak, az első adandó alkalommal újra elő is vesszük ezeket az ügyeket. Továbbra is kiemelkedően lényeges teendő, hogy megépítsük az M25-ös összekötő utat a megyeszékhely és Füzesabony között.

Dr. Nyitrai Zsolt (Eger, Fidesz–KDNP területi lista 3. hely): – Örülök, hogy véget ért az elmúlt nyolc év, elég keserves időszak volt ez az ország, az emberek számára. Bízom benne, hogy immár kormánypárti képviselőként építő dolgokból vehetem ki a részem, erre eddig, ellenzékben nemigen nyílt módom. A Fidesz operatív igazgatójaként a kampányban is aktívan dolgoztam. A parlamentben az infokommunikációs szakpolitikai területtel szeretnék foglalkozni.


Dr. Lukács Tamás (Eger, Fidesz–KDNP területi lista 9. hely): – A Fidesz és a KDNP szövetségének óriási győzelme jól kormányozható országot teremtett. Mi már a választások előtt összefogtunk, ez egészen más helyzet, mintha a kormányalakítás előtt kellene koalíciót kötni. A jogállamiság, a demokrácia tiszteletét jelzi, hogy a szavazók nem mentek el a Jobbik által kínált irányba. Új típusú politizálásra, stílusra, folyamatos párbeszédre van szükség.

Sós Tamás (Eger, MSZP területi lista 1. hely): – Listás képviselőként az egész megye érdekében szeretnék tevékenykedni. Csapatmunkára készülök, széles körben építek a szakértői véleményekre, és szívesen veszem, ha megkeresnek olyan közügyekkel, amelyek sok embert érintenek. Megyénk abban érdekelt, hogy folytatódjanak a dinamikus fejlesztések. E téren az itteni MSZP-sek magasra tették a lécet, remélem, az új kormány is hasonló sikereket mutathat fel.

Vona Gábor (Gyöngyös, Jobbik területi lista 1. hely): A párt gyöngyösi születésű elnökét kedden többszöri keresésre sem sikerült elérnünk. Vona egy vécsi kampányrendezvényen korábban arról beszélt: elsősorban a politikusbűnözést kell felszámolni hazánkban. A Jobbik legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy az adócsökkentésen keresztül munkahelyeket teremtsen. Fenn akarják tartani a szociális hálót, de anélkül, hogy ezen a potyautasokat is vigyék.

Sneider Tamás (Eger, Jobbik országos lista 9. hely): – Országos alelnökként feltehetően sok feladat vár rám a pártban és a frakcióban is, így hetenként hétfőtől csütörtökig várhatóan Budapesten leszek. Ám péntektől vasárnapig, s amikor csak módom nyílik rá, szeretném Egerben tölteni az időmet. Főként szociális kérdésekkel foglalkozom, az a tervem, hogy nemcsak „papírból” ismerkedem a helyzettel, hanem személyesen felkeresek minél több intézményt is.

Ivády Gábor (Ivád, LMP országos lista 5. hely): – Annak ellenére, hogy az országos listáról jutottam mandátumhoz, tudom és nem is fogom elfelejteni, hogy hová kötődöm, igyekszem Heves megye és a pétervásárai térség érdekeit képviselni. Mivel Ivád polgármestere is vagyok, az LMP-frakción belül várhatóan én foglalkozom majd a vidékfejlesztési, önkormányzati szakpolitikai területtel. Konstruktív ellenzékként tartjuk majd a Fideszen „őrző szemeinket”.

Bár még nem hivatalos, úgy tűnik Mirkóczki Ádám (Jobbik) is mandátumhoz jut.

Címkék#kerecsend#Bélapátfalva#Választás 2010#Mezőszemere#Szarvaskő#Feldebrő#Kál#Poroszló#Ivád#Szajla#Sarud#Kompolt#Bekölce#Csány#Aldebrő#Pétervására#Választás 2010 - HATVAN#Bükkszék#Petőfibánya#füzesabony#Rózsaszentmárton#Verpelét#Bodony#Terpes#egér#Szilvásvárad#pély#Hevesaranyos#Detk#Balaton#Felsőtárkány#Tarnazsadány#Kömlő#Tarnaszentmária#Mikófalva#Tarnalelesz#gyöngyöspata#Recsk#Ludas#Noszvaj#Nagyvisnyó#Sós Tamás#Egerfarmos#Domoszló#Apc#Nagyút#sneider tamás#Egerbocs#Egerszalók#Választás 2010 - FÜZESABONY#Nagyfüged#Gyöngyösoroszi#Parádsasvár#Választás 2010 - HEVES#Lőrinci#Tarnaörs#Demjén#Gyöngyössolymos#Nagykökényes#Zagyvaszántó#Újlőrincfalva#Lukács Tamás#halmajugra#gyöngyöshalász#Heréd#Erk#Kisköre#Egercsehi#Boldog#Novaj#gyöngyös#Sirok#Tarnaszentmiklós#Ostoros#Tarnaméra#Fedémes#Heves#Vona Gábor#Választás 2010 - GYÖNGYÖS#Tenk#Egerszólát#Kisnána#Mátraballa#Atkár#Dormánd#Parád#Boconád#Erdőkövesd#Tófalu#Vámosgyörk#Mátraszentimre#istenmezeje#Markaz#visonta#Mónosbél#Vécs#Szentdomonkos#Bükkszentmárton#Nagytálya#Hevesvezekény#Választás 2010 - EGER#Karácsond#Egerbakta#Demeter Ervin#Zaránk#Bükkszenterzsébet#Mezőtárkány#Bátor#Szihalom#Mátraderecske#Szücsi#Nagyréde#Nyitrai Zsolt#kápolna#Visznek#Erdőtelek#Kerekharaszt#Abasár#Ivády Gábor#Andornaktálya#Adács#Ecséd#Besenyőtelek#Választás 2010 - PÉTERVÁSÁRA#Pálosvörösmart#Tarnabod#Hort#Mirkóczki Ádám#Gyöngyöstarján#Átány#Kisfüzes#Tiszanána#Váraszó#Maklár#Szúcs#hatvan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!