Eger

2018.07.05. 20:00

A szépségkirálynő-jelölt elárulta, miért jelentkezett a versenyre

Az Egerben tanuló Magicz Mirtill az utolsó pillanatban döntött úgy, harcba száll a Magyarország Szépe címért. A húszéves ifjú hölgy bekerült a legszebb tizenhat lány közé.

Szabó Katalin

Magicz Mirtill, az egri Eszterházy Károly Egyetemen óvodapedagógiát tanuló diáklány portálunk kérdésére elárulta, azért jelentkezett az országos megmérettetésre, mert a Miss Alpok Adria Szépségversenyen kívül még sosem próbálta ki magát más szépségversenyen.– Ott második helyezést értem el, most pedig bizonyítani szerettem volna magamnak, hogy egy színvonalasabb versenyen sikerül jobb eredményt elérni – jelentette ki.

A mezőkövesdi lány erősségei közül kiemelte, jó kommunikációs készséggel rendelkezik, talpraesett, akár a jég hátán is megélne. Szerinte most lehetetlen lenne megjósolni, kié lesz a korona, erősnek véli a mezőnyt. Az országos versenyre hirtelen ötlettől vezérelve jelentkezett, sosem tervezte, hogy részt vesz rajta. Végül szinte majdnem az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy benevez rá. A családja és barátai mindenben támogatják, elmesélte, édesanyja kiskora óta királylánynak becézi, neki ő a legszebb, nagyon elfogult vele kapcsolatban. Két és fél éve él párkapcsolatban, párja maximálisan mellette áll abban, hogy elérje céljait.

Magicz Mirtil bizonyítani szeretne Fotó: Korsós Viktor

– Hat-hét éve fotómodellkedem, így ezen a területen otthon érzem magam. A versenyt követően a modellkedés érdekelne igazán, szívesen járnék fotózásokra, vagy videóklip forgatásokra, valamint örömmel dolgoznék a médiában is, mint például műsorvezető – magyarázta.

A versennyel kapcsolatban elárulta, ha újra jelentkezne, sok mindent másképp csinálna: elsősorban sokkal magabiztosabb lenne.

– A táborban edzéssel kezdődik egy napunk, amely reggel nyolctól kilenc óráig tart. Ezt követően pedig kifulladásig próbáljuk a koreográfiát, de természetesen szakítunk időt az étkezésekre is. A vasárnapi verseny alkalmával a zsűritagok és a nézők többek között fürdőruhában, kreatív- és estélyi ruhában, valamint nemzeti viseletben is láthatnak bennünket – árulta el.

Hozzátette, ami a koreográfiát illeti, teljesen más lesz, mint az elmúlt években: most sokkal színvonalasabb műsor várható. Mirtillt nem a nyeremény motiválja, hanem az, hogy ha ő nyeri meg, akkor a zsűri és a közönség valóban érdemesnek tartsa a cím elnyerésére.

A verseny mindenkinek egyenlő esélyt biztosít, hogy megmérettesse magát. Nem csupán a külső szépségről szól, hanem a természetes, s harmonikus nőről, belső tartásról, motivációról, álmok megvalósításáról, tehetségről és lehetőségről.

Idén is látványos döntőn, élő show-ban választják majd meg Magyarország Szépét, ahol hazánk legszebb szépségkirálynő-jelöltjei mutatkoznak be. A műsor fénypontjaként közülük kerül ki az a hölgy, aki a szakmai zsűri szerint méltó arra, hogy egy évig viselje a Miss World Hungary címet. Vasárnap 19 óra 30 perctől a Duna Televízión kiderül, ki lesz az.

 

Címkék#civil élet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!