LABDARÚGÁS

2020.10.31. 20:00

Boldogon 40 perc múltán félbeszakadt a meccs

Nem mindennapi eset miatt ért idő előtt véget a váraszóiak boldogi vendégjátéka a megyei III. osztályú Nyugati csoportjának 10. fordulójában.

B. Cs.

A váraszóiak labdarúgóját érte a rosszulét Képünk illusztráció Fotó: Lénárt Márton

Fotó: Huszar Mark

A szombati találkozó 7. percében Köles Dániel révén a hazaiak jutottak vezetéshez, amit a 25. percben a váraszói Kovács Gyula egyenlített ki. Az első félóra krónikájához tartozott még Labát Zoltán kiállítása, a boldogiak 47 éves futballistája csereként kapott piros lapot. Az események aztán a 40. percben felgyorsultak.

A váraszóiak labdarúgóját érte a rosszullét Képünk illusztráció Fotó: Lénárt Márton

– Hál 'Istennek semmi baj nem történt! – mondta a heol.hu-nak a Boldog Egyesület elnöke, Laczkó Roland. – Az okozott riadalmat, hogy a vendégek egyik játékosa a 40. percben összeesett a pályán. Azonnal mentőt hívtunk, majd a vérnyomásmérés és az EKG-vizsgálat után a keringés helyreállt, és most úgy tűnik, nincs gond, de az alapos kivizsgálás mégis javasolt.

A váraszóiak a helyzetre való tekintettel azt közölték, hogy inkább nem folytatnák a játékot, erre a sípmester magához hívta a két asszisztenst és a csapatok edzőiét. A rögtönzött tanácskozás eredményeként a bíró 1–1-es állásnál végett vetett az összecsapásnak.

A váraszóiaktól tudjuk, hogy a 22 éves Szabó Márton lett rosszul, de vélhetően „csak” pánikroham áll az eset hátterében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!