időjárás

2020.09.01. 14:15

Hatalmas károkat okozott a vihar: 158 alkalommal riasztották a tűzoltókat Heves megyében

Jellemzően fakidőléshez és az erős szél által megrongált háztetőkhöz, néhány esetben a pincébe beömlő víz szívatásához, egy esetben pedig villámcsapás miatt kérték a tűzoltók segítségét 34 településről

Heol

Forrás: Egri HTP

A kedd hajnali vihar miatt 158 bejelentés érkezett a Heves megyei műveletirányítási ügyeletre kedden délig. A megye hivatásos és önkormányzati tűzoltó egységei éjféltől kezdődően folyamatosan dolgoznak, közel 100 esetet már felszámoltak, a többi helyszínre az eset súlyosságától függően jutnak el a nap folyamán. Az első bejelentések néhány perccel éjfél után érkeztek a megyei műveletirányítási ügyeletre Hatvan térségéből fakidőlések miatt, ezt követően Gyöngyös környékéről is tömegesen érkeztek a bejelentések, majd, ahogy a vihar végigsöpört a megyén, szinte minden térségből érkeztek a segélyhívások. Egerben 9 helyen kellett beavatkozni a város tűzoltóinak, minden esetben fakidőléshez kérték a tűzoltók segítségét – írja a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Gyöngyösön 12 helyszínen avatkoztak be a város hivatásos tűzoltói. Több helyről is érkezett bejelentés, hogy 30-40 cm vastag átmérőjű fák kidőltek, kettéhasadtak, villanyvezetéket szakítottak le, járdára, úttestre, autókra, épületekre dőltek. Két épület tetőszerkezetét is megrongálta a vihar, az egyik helyen egy melléképület tetőszerkezetét a szomszédos utcába röpítette át, a másik helyen egy társasház tetőszerkezetének 1/3 ad részét bontotta meg a viharos erejű szél. A tető az utcára és az ott parkoló autókra szakadt – írják.

A szigetelés darabjai és fadarabok terítették be az utcát. Villám csapott egy ház tetőszerkezetébe Aldebrőn, ahol a gerendák izzottak, a tüzet a füzesabonyi hivatásos tűzoltók oltották el. Szilvásvárad és Bélapátfalva között kidőlt egy 5 méteres fa, mely akadályozta a forgalmat. A bélapátfalvai önkormányzati tűzoltók kézi erővel szüntették meg az útakadályt. A tűzoltók motoros láncfűrésszel és kéziszerszámokkal végezték a veszélyessé vált kidőlt fák, letörött gallyak eltávolítását, sok helyen a magasból mentő járművet is bevetették a kárfelszámolás során – sorolták fel az okozott károkat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!