Mindent megtesznek a Bükk értékeinek megóvásáért

Második alkalommal rendezték meg Szomolyán a Kaptárkőnapot fotókiállítással, vezetett túrákkal, népdalos találkozóval és ismeretterjesztő előadásokkal. A ­Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Kaptárkő Egyesület és a község önkormányzatának közös rendezvényén szakmai együttműködési megállapodást kötött a BNPI, valamint az ­Eszterházy Károly Egyetem annak érdekében, hogy előkészítsék a Bükk-vidék Geopark kialakítását.

A kezdeményezés még tavaly indult négy önkormányzat és a BNPI együttműködésével, azóta több mint száz település csatlakozott. Baráz Csaba, a BNPI és a Kaptárkő Egyesület munkatársa előadásában az eurázsiai kaptárkövekről osztott meg néhány érdekességet. Mint mondta, az évszázadok során a környéken élők a háborúk miatt elköltöztek, kihaltak, a helyükre érkezők nem ismerték a képződmények eredetét. Bartalos Gyula egri pap, régész kutatta a ­Tarna völgyétől Sirokon, Demjénen, Egeren és végig a Bükkalján át az Avasig sorakozó ­köveket, ő vetette föl, meg kell ­nézni a világban hol vannak még ­hasonlók, s azokat mire használták.

Baráz Csaba ismertetője szerint találhatók hasonlók Bulgáriában, a Rodope-hegységben, ezeket a bronzkor végén a trákok faragták és a görög írásos feljegyzések szerint hamvakat helyeztek el bennük, s méhkaskőnek nevezték őket. A trákok később a Kárpát-medencébe szorultak. Kis-Ázsiában és az Altajban is vannak hasonlók, ahogy Itáliában is, de ott külön fülkék voltak kialakítva mögöttük, ahol a hamvak kaptak helyet. A kaptár­kövek fülkéi valószínűleg szakrális, kultikus eredetűek.

Dr. Dobos Anna, az Eszter­házy Károly Egyetem ­főiskolai docense a Bükkalja geomorfológiájáról és a tájhasználat­ról tartott előadást. Jelenleg zajlik a tájértékek össze­írása, ami a települések fejlődését ­segítheti. Utóbbiakról sokszor a ­helyiek sem tudnak, pedig az ­információk beépíthetők a rendezési tervbe, turisztikai termékekbe. Az elmúlt 230 év változásait ­tanulmányozva látszik, hogy összetettebbé, mozai­kossá vált a tájhasználat. Régebben sokkal több erdő és szőlő volt, ez a 19. század végén változott. A szántóterületeket illetően van még tartalék. Megjegyezte, a művelt területet a védettek rovására akarják növelni. Ez nem jó megoldás, inkább a felhagyott szőlőket kell újra művelésbe vonni és optimális tájhasználatra törekedni.

Dr. Harangi Szabolcs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője a bükkaljai vulkáni tevékenységről osztott meg néhány érdekességet. Például, hogy Európa­ utóbbi 20 millió évének legnagyobb kitörései itt történtek, az itt kiszóródott törmelék Svájcban, Dél-Németországban is megtalál­ható. A környéken nyolc nagy vulkán­kitörési esemény volt ezelőtt 20–13 millió évvel.

Molnár Csenge, az ELTE doktori iskoláját végző etnoló­gus a térség kőbe vájt hajlékaival, a kőkultúrával foglalkozott.

A barlanglakások Miskolctól a Tarna völgyéig előfordultak, voltak átmeneti és életvitelszerűen lakott pincelakások, ezekben akár szőlőművelés, akár veszély miatt is élhettek emberek. Felépítésük a parasztházak elrendezéséhez igazodott, s vannak köztük különlegesek is, mint a noszvaji gádoros lakások. Szomolyán a 19. század végétől éltek pincelakásokban emberek, főleg szegény családok vagy borosgazdák­. A barlangok jellegzetes használati módjai a vermek, illetve a kőhodályok, amelyekben még ma is tartanak állatokat Eger mellett.

Dr. Szörényi Gábor András, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese, régész a bükkaljai kultúrákba adott betekintést előadásában, elsősorban a borsodi térség emlékeit említve, míg Dsupin Pál noszvaji népzenész a bükkaljai, illetve a palóc népzenéből adott ízelítőt a hallgatóságnak.