Kovács Kati: mindig azt csináltam, amit szeretek

Nemrégiben Egerben köszöntötték szűk körben Kovács Katit abból az alkalomból, hogy munkásságát az idén  Kossuth-díjjal ismerték el. A fiatalos énekesnő ma is egrinek vallja magát.

– Gyönyörű tavaszi délután van, s úgy látom, az Ön kedve is jó, s nagyon felszabadult itt, Egerben... Melyik dalt énekelné most a legszívesebben?

– Nagyon jó kérdés, tényleg. Azt hiszem, az „Úgy szeretném meghálálni...” illene most ide a legjobban, ami az édesanyámnak készült. Tudja, a szövegírók, akikkel dolgoztam, tisztában voltak vele, hogy Egerből származom, és rengeteg olyan nótát írtak nekem, ami a városomhoz kapcsolódik. Ilyen a „Régi ház körül”, vagy az „Újra otthon”, „Isten hozzád, kedves városom”, a „Hull a hó a kéklő hegyeken” vagy éppen a „Mammy Blue”... A pályám elején, a repertoárom nagy része Egerről szólt.

– Mire gondolt, amikor átvette a Kossuth-díjat?

– Az előzményekhez tartozik, hogy nekem csupán feltettek egy kérdést, amire igennel vagy nemmel kellett válaszolnom, hogy tudniillik mit szólnék hozzá, ha...? Mondtam, köszönöm szépen a megtiszteltetést, aztán el is felejtettem a dolgot. Nem olvastam a leveleimet, nem néztem az internetet, mert folyton fellépésem volt. Valójában csak akkor döbbentem rá, hogy én kapom, amikor megérkeztünk a Parlamentbe a meghívóval, és az első sorba ültettek. Visszatekintve az elmúlt ötven évre..., nos, a pályám tele volt és van újdonsággal, soha nem akadt egy biztos pont az életemben, és ezt nagyon jól bírtam, ám mostanra kicsit elfáradtam.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Kovács Kati: a színpad tart fiatalon Fotó: AS
[/caption]

– Köszöntőjében azt mondta, világéletében komolytalan ember volt. Ezt hogyan kell értenünk?

– Úgy telt el ez a közel fél évszázad, hogy soha nem kellett kötelező jelleggel felnőttet játszanom, ezért megmaradtam olyannak, amilyen voltam. Sokan nem bírják azt sem, hogy az egyik este itt, a másik este amott hajtják nyugovóra fejüket. Engem szerintem erre találtak ki: ez az én természetem, sosem zavart a változatosság. Ez egy életforma, amit én mindig a magaménak éreztem, mert a színpadon lehetünk gyerekek, szabad viccelni, ami viszont segít megőrizni a fiatalságot.

– Gondolkodott már azon, mi a siker titka?

– Egyszer egy amerikai színésznő azt mondta – s ez rám is igaz –, hogy „nem szoktam megsértődni.” De van itt egyéb is... Ha szeretsz énekelni, vagyis, ha szereted, amit csinálsz, akkor már-már mániákusan teszed a dolgod. Nos, én is így vagyok ezzel. Mindig azt csináltam, amit szeretek, s az örömömet másokkal megosztani nagyon szórakoztató játék. És még valami... Jó kollégák nélkül nem létezik eredményes munka.

– Rengeteg tehetségkutató műsor van mostanában, és az Ön pályája is a Ki mit tud?-dal kezdődött. Van különbség a két történet között?

– Emlékszem, az első próbálkozásom nem járt sikerrel, mert olyan dalokat énekeltem, amelyek ismeretlenek voltak. Az akkori zsűrinek dzsesszesebb, angol nyelvű dalokat, illetve spirituálékat, operákat kellett előadni. A zeneiskolám igazgatója egyenesen azt mondta nekem, nem kellene táncdalokat énekelnem... A Ki mit tud?-ba egyébként nehezebb volt bekerülni, s tisztábban is kellett énekelni. A mostaniaknak megvan az a lehetősége, hogy a technika kijavítja a hangjukat. Bárkiből lehet első osztályú énekes a gépek segítségével. Szóval manapság könnyebb bekerülni az élvonalba, ám jóval nehezebb ott megmaradni, ugyanis afféle divatfoglalkozássá vált az énekesi pálya.

Idén márciusban kapta meg a Kossuth-díjat

Kovács Kati világéletében egrinek vallotta magát, noha 1944. október 25-én Verpeléten látta meg a napvilágot. A sokoldalú előadóművész, énekesnő, színésznő, dalszerző, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő, sőt, legendás énekes egyéniségének számít. Ötven éve tartó pályafutása során számos állami és szakmai kitüntetéssel elismerték. Idén március 14-én megkapta a Kossuth-díjat is a magyar könnyűzenei kultúrában játszott műfajteremtő szerepéért, határainkon túl is nagy népszerűségnek örvendő, páratlanul gazdag előadóművészi tevékenységéért, valamint több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként.