Kék hírek, bulvár

2014.08.07. 11:40

Halálos baleset a 3-ason: kamion és autó ütközött össze - Fotók

Egy ember életét vesztette, hárman megsérültek abban a balesetben, ami csütörtökön délelőtt történt Kerecsend és Kápolna között.

HEOL

11:11

A 3-as számú főút 113-as kilométerszelvényében – Kerecsend és Kál között – 2014. augusztus 7-én 10 óra 56 perc körüli időben egy teherautó és egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött - tájékoztatott a rendőrség honlapján.

A helyszínelés idejére a rendőrség teljes útlezárást rendelt el az érintett útszakaszon. Kérik az arra közlekedők fokozott óvatosságát és türelmét.

A heol.hu úgy értesült, hogy a balesetben egy ember életét vesztette, egy sérültet pedig mentőhelikopterrel vittek kórházba. Eddig meg nem erősített információk szerint az egyik karambolozó jármű ki is gyulladt, ám úgy tudjuk mire a tűzoltók a helyszínre értek, már nem lángolt egyik autó sem.

11:40

Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: az egri és a füzesabonyi tűzoltókat riasztották a baleset helyszínre, a munkálatokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is segíti. A tűzoltók egy védősugár fedezete mellett áramtalanították a kamiont, melynek veszélyes rakománya nincs. A balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette. A műszaki mentés idejére az útszakaszon teljes útlezárás van érvényben.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Helyszínelnek a rendőrök, a 3-as ezen szakaszát lezárták. Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Vámos Boglárka, megyei rendőrségi sajtóreferens úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a balesetben egy ember életét vesztette és hárman orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedtek. Kerülni Eger irányából – Kerecsend, Füzesabony -, Kál irányából – M3-as autópálya, Füzesabony, Kerecsend, valamint Kál - Tófalu, Aldebrő, Feldebrő, Verpelét, Egerszalók, Eger- irányokba lehet.

12:25

Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő arról tájékoztatta portálunkat, hogy a tűzoltók a balesetben elhunyt embert feszítővágó berendezés segítségével emelték ki a roncsból. Ezen túl a balesetben három ember megsérült. Az útszakaszon továbbra is teljes útlezárás van érvényben.

15:55

A rendőrség 15 óra 15 perckor befejezte a helyszínelést a 3-as főúton Kerecsend és Kápolna között.

21.25

Az agriatv.hu úgy tudja a kamionos azt mondta: Kápolna felé haladt amikor a rossz úton defektet kapott, ezért sodródott át a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a személygépkocsival, majd az út menti szántásban állt meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!