Sport

2016.11.19. 17:50

Flúgos futam a derbin

Debre Viktor szerint a villámrajtot követően sokan azt hihették, hogy zsebben a mérkőzés, de a kézilabda nem ilyen sport.

Sike Károly

Hiába szerzett percek alatt megnyugtató előnyt a Gyöngyös az Egerrel szemben a férfi NB I 10. fordulójának megyei rangadóján, a végén megosztozott a pontokon a két együttes.

[caption id="" align="alignleft" width="640"] Repóth Dániel (balról), Tóth Edmond, Debre Viktor és Kovacsics Péter Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Arcukra fagyott a mosoly az egri drukkereknek a 2016/17-es idény első megyei rangadóján, ahol a házigazda B. Braun Gyöngyös 6–1-re majd a 8–2-re is vezetett, miközben előbb a fejsérülést szenvedett Vancsics Jánost, majd a vállára eső Kiss Gergőt kellett azonnali ápolásba részesíteni. Végül mindketten visszatérhettek a pályára, s negyedóra játék után az Eger is éledezni kezdett Csipkerózsika-álmából. A 38. percben szerzett először vezetést az Eger, de a Gyöngyös gyorsan fordított (18–17), és nyolc perccel a találkozó vége előtt már háromgólos előny birtokában (21–18) fordulhatott a célegyenesre. Ezt követően azonban már csak egri gól született, hét másodperc volt hátra amikor Radoslav Antl értékesítette a pontot érő hétméterest.

A 10. forduló mérkőzésén:
B. Braun Gyöngyös–Eger SBS Eszterházy 21–21 (12–10)
Gyöngyös, sportcsarnok, 1100 néző. V.: Dobrovits, Tájok.
Gyöngyös: HUDÁK – Országh 1, Malandrin 3, Juhász K. 1, HEGEDÜS M, 3, Lele 5 (2), Kovacsics 1. Csere: Ivanisevics (kapus), M. Mikita, REZNICEK 3, Németh T. 2 (2), Duris, Rasics, Urbán, Sipeki. Edző: Debre Viktor.
Eger: Stochl – Vancsics 2, Radojevics 3 (1), BAJORHEGYI, KISS G., PETRO 3, ANTL 8 (4). Csere: REPÓTH (kapus), Dutra 2, Szabó P. 1, Lezák, DOBÓ ZS. 2, Padla. Edző: Tóth Edmond.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–1, 12. p.: 7–2, 18. p.: 8–4, 25. p.: 10–5, 36. p.: 13–12, 42. p.: 15–15, 48. p.: 18–17, 54. p.: 21–19.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/5.

Így látták a főszereplők
Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője: – Talán a túlzott akarásnak tudható be, de sajnos kezd megszokottá válni, hogy a mérkőzés elején nagyon nehezen indul el a szekér. A jelentős hátrányból nagy nehézségek árán sikerült vissza kapaszkodni, s a második félidő már kiegyenlített küzdelmet hozott. A végén kicsit szerencsénk is volt, hiszen két alkalommal is fontos labdát szereztünk, amiket gólra váltottunk, az utolsó másodpercekben pedig egy hétméterest is sikerült értékesíteni. Összességében igazságosnak érzem a döntetlent.

Debre Viktor, a gyöngyösiek vezetőedzője: – A villámrajtot követően sokan azt hihették, hogy zsebben a mérkőzés, de a kézilabda nem ilyen sport. Nekünk negyedóra után cserélni kellett, belefáradtunk, míg az ellenfél feljövőben volt. Ezt az időszakot jól használta ki az Eger, mi pedig elbizonytalanodtunk. Reméltem, hogy a második félidőben már nem adunk esélyt a vendégeknek. A kapura lövési mutatók szerint túlzottan is tiszteltük a rivális hálóőrét, miközben nem is védett igazán jól. A végén két buta egyéni hiba a győzelmünkbe került.

Repóth Dániel, az egriek kapusa: – Bealudtunk a kezdésbe, de a tartásunkat jól példázza, hogy óriási küzdés árán vissza jöttünk a mérkőzésbe. Egységes, jól működő csapattal szemben szereztünk pontot, ami számomra győzelemmel ér fel. Meggyőződésem hogy kevés csapat távozik majd Gyöngyösről pozitív élményekkel.

Kovacsics Péter, a gyöngyösiek balszélsője: – Koncentráltan, jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, igazából az első félidei teljesítménnyel nem is volt különösebb gondom. Tudtam, hogy nem lankadhat a figyelem, mert akkor könnyen meglepetés érhet bennünket. Küzdöttünk, de a végén úgy érzem elveszítettünk egy pontot, hiszen a mérkőzés nagy részében mi vezettünk. Köszönjük a közönségnek, hogy ilyen sokan kilátogattak és szurkoltak nekünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!