Kék hírek, bulvár

2017.06.01. 09:02

Gereblyéző orvhalászok akadtak horogra a Tisza-tónál

Tavaly, késő ősszel, három román állampolgárt értek tetten a halőrök a Tisza-tavon, ahol engedély nélkül, tiltott módszerrel horgásztak.

Heol.hu

A Füzesabonyi Járási Ügyészség környezet és természet elleni, továbbá vagyon elleni bűncselekmények halmazata miatt emelt vádat velük szemben - tájékoztatta a Heolt dr. Szalóki Zoltán főügyész.

A három férfi 2016 őszén, egy hűvös novemberi délutánon evezett ki a Poroszló külterületéhez tartozó Nagymorotva elnevezésű vízterületre a Tisza-tavon, azzal a céllal, hogy ott tiltott módszerrel, nagyobb mennyiségű halat zsákmányoljanak. Ennek érdekében a botjaikat úgynevezett gereblyéző horgászatra szerelték fel, damiljaikra több háromágú horgot is erősítettek, melyekre csalit nem tűztek, hiszen a szerelék gyors vontatása révén kívánták azokat a víz alatt úszó gyanútlan halak testébe akasztani.



Ez részben sikerült is nekik, mivel - a motorcsónakkal arra járőröző halőrök megérkezése előtt - három pontyot, három csukát és tíz ezüst kárászt fogtak ki a tóból, melyek együttesen közel 150 ezer forintot értek. A halőröket meglátva a három férfi igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy botjaikkal - szabályosan - ragadozó halakra pergetnek, ám az ellenőrök, akiket nem tudtak megtéveszteni, végül a partra kísérték őket, majd mindhármukat előállították a Kiskörei Rendőrőrsre.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény tiltja az úgynevezett gereblyézés alkalmazását, amivel a tettét később beismerő három román anyanyelvű férfi is tisztában volt. A Füzesabonyi Járási Ügyészség társtettesként elkövetett orvhalászat vétségével és kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolja a férfiakat, akikkel szemben pénzbüntetés kiszabásán túl a horgászfelszerelésük elkobzására, és arra is indítványt tett, hogy a bíróság mindhármukat tiltsa ki a Tisza-tavi horgászterületről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!