2007.05.13. 12:19

Verebes Linda álomszonátája

Színész szülei igyekeztek lebeszélni a színi pályáról, de Verebes Linda annak ellenére sem adta fel színésznői álmait, hogy harmadszorra sem vették fel a színiegyetemre. Mára jobbnál jobb szerepekben bizonyított, de még mindig összesúgnak a háta mögött: könnyű neki, ő a Verebes István lánya.

Csontos Tibor

[caption id="" align="alignright" width="200"] Színész szülei igyekeztek lebeszélni a pályáról, de a csalódások ellenére sem adta fel álmait
[/caption]- Amikor gimnazistaként arról álmodozott, hogy színésznő lesz, a tanárai megmosolyogták. Mit gondol, ma már arcukra fagyna a mosoly?

- Mi tagadás, kevesen bíztak bennem, pedig már nyolcadikosként a My Fair Ladyben és az István, a királyban játszottam az iskolai ünnepségeken. A reálgimnáziumban talán azért is mosolyogtak, mert nem volt hagyománya, hogy onnan művészi pályára menjenek. Kevés régi tanárommal találkoztam azóta, némelyikük megjegyezte: mindig tudta, hogy színésznő lesz belőlem.

- Nem volt sima útja, háromszori próbálkozás után sem sikerült bejutnia a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mégsem adta fel. Édesanyja, édesapja is színész, talán a génjeiben hordozta a színház iránti szerelmet?

- Nem hiszek ebben, ráadásul amit otthon láttam a színházi világból, nem jelentett pozitív élményeket. Szüleim soha nem vittek próbákra, s bár előadásaikon néha ott voltam, de nem emlékszem, hogy a színház sokat emlegetett varázsa mindezen keresztül gyerekként megérintett volna. Csak azt láttam, hogy az egyik szülőmet elveszi a színház, mert állandóan dolgozik, a másik pedig nyugtalan volt, amikor otthon kellett hagynia a gyereket, mert előadása volt. Inkább az vonzott a pályára, hogy a különböző szerepekben megélhetek sorsokat, s adhatok valamit az embereknek. Erről már nem szokás beszélni, de hiszek abban, hogy a színház feladata, hogy a néző kapjon valamit, élményeket, gondolatokat.

- Ma már megérti a szüleit, miért igyekeztek távol tartani a színi pályától?

- Pontosan tudom, miért és mitől féltettek. Gyönyörű ez a pálya, de tele van bizonytalanságokkal. Egyik napról a másikra élünk - nem csak anyagi értelemben -, nem tudni, kapunk-e folyamatosan szerepeket, de ma sem próbálkoznék más pályával. Az igazi tűz a harmadik sikertelen felvételi után lobbant fel bennem, azt mondtam, dafke is megmutatom. Nagy önbizalmat jelentett, hogy a felvételi rostákon mindig ott voltam az utolsó harminc jelentkező között, de sosem vettek fel. Aztán lementem Szolnokra, egy icipici szerepre a Bodnárné című darabba, amelynek főszerepét Törőcsik Mari játszotta. Rengeteg segítséget is kaptam tőle, s utána még számtalan kollégámtól. A következő darabban, az Álomszonátában már úgy éreztem, hogy igen, talán sikerült megállni a lábamon.

- Érzi a hátrányát, hogy nincs a zsebében színészdiploma?

- Eleinte zavart a hiánya, s annak ellenére, hogy beszédórákra jártam, tanultam a színészmesterséget, úgy éreztem, nincs jogom a pályán dolgozni, nem vagyok olyan jó, mint aki elvégezte a színiegyetemet. Az elmúlt hét évben sok mindent megtanultam a színházról. Három éve a Mesél a bécsi erdő című darabban a partneremmel, akivel annak idején együtt felvételiztünk, most frissen végzett főiskolás volt, láttam, hogy sokkal többet tud magáról. A színházról, a próbafolyamatról, a rendezőkkel való kommunikációról azonban jóval kevesebbet, mint én, amiket a gyakorlatban megtanultam azalatt a négy év alatt. Tudom például, hogy bizonyos szerepeket csak azért kaptam meg, mert nem jártam egyetemre. Ezért választottak például az Utolsó tangó Párizsban, az Egy csepp méz című darabba is. Néhány rendezőnek éppen az tetszett, hogy alakítható, formálható vagyok a szerepfelfogásoknak megfelelően.

- A Tangó volt az első budapesti szerepe, a visszhang arról árulkodik, hogy ebben bizonyított először.

- Sokaknak máig erről a darabról jutok főleg az eszébe. Szerettem ezt a szerepet, jó volt játszani, a pécsi Országos Színházi Találkozóra is eljutottunk vele. Én is úgy gondolom, kétesélyes, de nagyon erős bemutatkozás volt.

- Miként érzi magát napjaink kissé zűrzavarossá vált színházi világában?

- Természetesen nagyon bizonytalanul, állandóan rémhírek terjednek, hogy bezárnak színházakat - köztük a miénket is - senki sem tudja, holnap mi vár rá. De bennem erős a hit, hogy semmi rossz nem történhet, mert színházra szükség van, hozzátartozik a kultúránkhoz. A körülményektől eltekintve színésznőként viszont boldog vagyok, hiszen pár évvel ezelőtt még nem mertem akkorát álmodni, ahol most tartok. Harmadik éve tagja vagyok a Budapesti Színháznak, olyan szerepeket kapok, amelyekre csak később számítottam. Érzem, hogy épít és számít rám egy színház. Nemrégiben egyik frissen diplomázott kolléganőmmel és barátnőmmel beszélgettem, és közben mint kezdő színésznőt említettem magam. Erre ő kikérte magának, hogy én már nem vagyok kezdő színésznő. Akkor döbbentem rá, hogy teljesen igaza van, de még nem tudok mit kezdeni a gondolattal. Ha nem kezdő vagyok, akkor mi? Ott persze még nem tartok, hogy érett színésznő vagyok. Remélem, talán egyszer az is eljön.

Verebes Linda
Született: 1980. február 21., Budapest
Családi állapot: férjezett
Színitanulmányok: Új Színház Stúdió (1999)
Fontosabb szerepek: Az utolsó tangó Párizsban, Egy csepp méz, Mesél a bécsi erdő, Theoréma