Kolonics György vívódásai

– Nem azért volt furcsa, mert nem nyertünk, hanem azért, mert az 1000 és az 500 méter közül utóbbi volt később. Ott pedig nem úgy szerepeltünk, ahogy kellett volna – pillant vissza athéni szereplésére minden idők legeredményesebb magyar kenusa. – Ha előbb lettünk volna hetedikek és utána harmadikok, akkor örülök, de így felemásak az érzéseim. A következő próbálkozásnál már 36 éves leszek és addig sok minden történhet.
A magánéletben ennyi idősen már komolyabb dolgokkal is kell foglalkoznia az embernek, mint hogy csak sportol. Nincs családom. Ez nem jelenti, hogy holnap megházasodom. Csak úgy érzem, hogy a következő négy év olyan dolgokat hoz az életembe, amelyek meghatározók lesznek. Ráadásul sokszor úgy gondolom, kenusként már túl vagyok a csúcson, de kicsit okosabban felkészülve még ki tudom húzni egy darabig. Aztán bevillan az is, hogy Pulai Imre tavaly és az idén is még milyen jól ment öregen. Szerintem lesznek még a mi generációnkból Pekingben, és szeretnék közéjük tartozni.
– Sokkal nehezebb, fájdalmasabb az alapozás mint korábban?
– Egyre többet, egyre jobban fáj a vállam, a derekam. Nem gondoltam, mikor elkezdtem a sportot, hogy négy olimpiára kijutok és esetleg az ötödiken is ott lehetek. Pluszerő lehet, hogy 2006-ban itthon lesz a világbajnokság. Nem négy évben kell gondolkodni, megfelezhetem: két év és még kettő. Így valamivel könynyebb. Vannak napok, hogy nem evezek, nem mozgok. Ilyenkor nem találom a helyemet, nem bírok aludni, szerintem ettől fáj a fejem. Amikor edzés van, akkor gyakran átfut az agyamon, hogy jó lenne inkább egy strandon lenni, vagy otthon ülni a szobában. Amikor otthon vagyok, akkor meg a víz után vágyom. Szeretek kenuzni, ha nem csinálom lelkiismeret-furdalásom van még mindig.