Tárgyalótermi történet lett

2024.04.14. 15:41

Baltával, késsel, pitbullal szállt szembe a rendőrrel az ittas vádlott

A felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény elkövetésével vádolt P. I. ügyében április 9-én tartott árgyalást a bíróság kénytelen volt elnapolni, mert az ülésre idézett tanú nem jelent meg – közölte portálunk kérdésére az Egri Törvényszék sajtószóvivője, Hoszé dr. Nagy Tímea bíró.

Sike Sándor

Az igen komoly tárgyi súlyú bűncselekmény az ittas állapotban lévő vádlott otthonában történt, ahol is a férj a házastársával heves szóváltásba keveredett. Hangos veszekedésük miatt bejelentés is érkezett a rendőrségre, ezért a helyszínen megjelent, a sértett, mint intézkedést foganatosító rendőr, akit a vádlott beengedett a lakóházba. 

Az „együttműködő hozzáállás” ezzel a beengedéssel azonban véget is ért, mert a lakásban P. agresszívan, a kezében egy baltával fenyegetőzni kezdett, s a sértett irányába hadonászó mozdulatokat tett, és azt közölte: „ezzel megöllek titeket”. A rendőri felszólításra a vádlott kiment az udvarra, ahol – folytatva a hangos kiabálást – közölte, hogy elő fog venni egy kést, azzal megöli a sértettet.

Ezt követően élő "eszközt" is bevetett, mikor is előhívta pitbull fajtájú kutyáját, és a „támadj” utasítást adva neki a sértettre uszította. A vádlott az intézkedéssel szemben folyamatos ellenállást tanúsított, s eközben jobb kézzel, ököllel, meg is ütötte a rendőrt.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában