Andornaktálya

2017.12.17. 16:32

Sokakat vonzottak a böjti ételek: bejglivel, forralt borral zárták a hetet

Koncerttel, kézműves foglalkozásokkal és persze finom falatokkal várták az érdeklődőket vasárnap, a hetedik alkalommal megrendezett Böjti Ételek Fesztiválján. Az időjárás kegyességének is köszönhetően, idén is sokakat vonzott a különleges esemény.

Süli K.

A rendezvényen számos halas ételt, valamint különféle bejgliket kóstolhattak a vendégek, de természetesen az adventi időszakra oly jellemző forró italok sem maradhattak el, amelyeket idén külön erre az alkalomra tervezett bögréből volt lehetőség fogyasztani. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt készültek programokkal, a gyermekeket kézműves foglalkozásokkal, élő Betlehemmel várták, a felnőttek pedig a helyi, valamint a környékbeli civil szervezetek fellépéseit, koncerteket élvezhettek.

A mikulás is jelen volt, egész nap lehetett vele közös fotót készíteni, valamint tőle lehetett átvenni az önkormányzat által megítélt karácsonyi támogatást is a helyieknek. Az ünnep fényét tovább emelte, hogy közösen meggyújtották a község adventi koszorúján a harmadik gyertyát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában