Emléktúra

2023.04.18. 13:59

Durva hóviharba kerültek a Himalájában Kiss Péter-expedíció tagjai, közel a célhoz

A Kiss Péter emlékére útnak indult expedíció tagjai a tervek szerint kedden érnék el a végcélt, de a rossz időjárás bizonytalanná teszi a folytatást.

Sz. Sz. I.

A Kiss Péter Emléktúra résztvevőinek egyik állomása

Forrás: Kalifa/Facebook

Szombaton az úti terv szerint kelt útra a Kalifa – Kiss Péter Emléktúra csapata a nepáli Yamphudin-ból Tortong-ba, számolt be az expedíciót támogató Kalifa Alpin Csapat hétfőn a közösségi oldalán. 

Mint írják: "Valamiért rossz úton indultak el és eltévedtek. Kicsivel több, mint egy óra múlva találtak vissza a helyes ösvényre. Egy nap alatt majdnem ezer méteres szintemelkedést kellett megtenniük, hiszen Yamphudin 2080 m-es tengerszint feletti magasságon fekszik, Tortong 3014 méteren. Sokat nem pihenhettek a megerőltető túra után, másnap tovább is kellett indulniuk a 3907 méteres magasságban fekvő Tseram-ba, ahol újabb csaknem ezer méteres szintemelkedést kellett legyőzniük. Ráadásul nagy hóvihar tört ki a térségben, el is áztak rendesen menet közben. Az éjjel már a csillagos ég szikrázott felettük, így abban gyönyörködhettek. Az eredeti tervek szerint akklimatizációs nap volt betervezve" - közölték.

"A csapat megmászta volna a 4580 méter magas Ramche-t, azonban a lehullott csapadék miatt – nagy bánatukra – még a kisebb túrázást sem ajánlják a környéken. Ahogy korábbi bejegyzésünkben írtuk, a csapattal nehézkes a kommunikáció. Friss fotókat egyáltalán nem, csak rövid üzeneteket kapunk tőlük. Az alábbi képek még 2018-ban készültek, amikor Sarhan Omar, a Kalifa Alpin Csapat vezetője tette meg ugyanezt a trekking túrát, hogy Kiss Péter és Erőss Zsolt tiszteletére emléktáblát helyezzen el a Kancsendzönga alaptáborában. Nagy szerencséjükre, akkor szép volt az idő. Már nem jár messze Péter és Attila sem a kitűzött céltól! A gleccser miatt nehéz megközelíteni az alaptábort, a tervek szerint helikopterre fogják őket felvinni oda. Azonban az időjárás továbbra is rossz. Kedden repültek volna fel, de most az okozza a legnagyobb bizonytalanságot, hogy fel tudnak-e majd repülni, még a szerdai napban bíznak!" - írták.

Mint arról portálunkon is beszámoltunk, a gyöngyösi Kiss Péter hegymászó Erőss Zsolt társaságában a Nepál és India határán található, 8586 méter magas Kancsendzönga 2013-as meghódítása után, ereszkedés közben eltűnt. Az emléktúra célja, hogy Kiss Péter édesapja és testvére egy kisebb csapattal elzarándokoljon a hegyóriás 5500 méter magasan található alaptáborába ugyanazon az útvonalon, amelyen tíz évvel ezelőtt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók haladtak.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában