Avatás

2023.09.15. 13:55

Gólyák lepték el az egri Dobó teret + fotók, videó

A Dobó téren váltak az iskola polgáraivá az Eventus elsősei.

Molnár Helga

Ünnepélyes keretek közt váltak az Eventus diákjaivá a kilencedikesek

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Ünnepélyes fogadalomtétellel váltak az Eventus Üzleti, Művészeti Iskola diákjaivá a kilencedikesek pénteken. A Dobó téri pénteki rendezvény kezdetén az elsősök a Gárdonyi tér felől érkeztek meg a főtérre, majd az ünnep nyitányaként letették az esküt.

Ezt követően a magyar és az iskolai zászló megérintésével hivatalosan is Eventusok lettek a fiatalok. Minczér Gábor alpolgármester a város polgáraivá fogadta őket, s köszöntötte a gólyákat.
– Történelmi diákvárosba érkeztek, s bár az Eventus nem tartozik a legrégebbi oktatási intézmények közé, ám hála és köszönet jár a kiváló vezetőségének, az itt dolgozóknak, tanulóknak, mert mára már az élvonalba tartozik az intézmény – emelte ki.

Sajtos Attila igazgató is üdvözölte a gólyákat.
– Nem véletlen az, hogy köszöntjük a növendékeinket itt a Dobó téren vagy a városházán. Hazaérkeztek Egerbe, ez egy történelmi és diákváros. Ez a város befogad és segíti az itt élőket – kezdte. Mint mondta, az Eventus az elmúlt évtizedekben a régió meghatározó művészeti iskolája lett.

– Létrejött egy iskolakomplexum, az 1990-es évek közepén az iskola oktatásszolgálati feladatköre kiegészült az alapfokú művészeti oktatással és kollégiumi ellátással. Ebben az időszakban alakult ki az iskola épületrendszere a Cifrakapu téren és vette kezdetét a napjainkig is tartó korszerűsítés, felújítás. A 2004/2005-ös tanévtől indul el az öt évfolyamos, művészeti párhuzamos középiskolai képzés. A munka már eredményekben is megmutatkozik, tavaly az Országos Rajzversenyen első helyezést értünk el – részletezte. Végül úgy fogalmazott az elsősöknek, hogy képességeik szerint tanuljanak a legjobban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában