Programajánló

2023.12.08. 06:55

Koncertdömping lesz Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban is a hétvégén

Ezen a hétvégén is rengeteg program közül választhatunk Heves vármegyében.

Heol.hu

Advent Hatvanban (Archív fotó)

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Péntek

Gyöngyösön a Belváros téren december 8-án 18 órától Szulák Andrea, 19 órától a Szironta Együttes harangkoncertje, 20 órától pedig Vásáry André koncertje szórakoztatja a kikapcsolódni vágyókat - adta hírül a Gyöngyösi Advent Facebook-oldala. Ám szombatra is jut bőven az adventi programokból.

Egerben a Dobó téri adventi programok mellett a Broadway Monkeyba is érdemes ellátogatni, ugyanis színpadra lép Laár András, Bornai Tibor, Márton András és II. Lengyelfi Miklós, azaz a Korlátolt Felelősségű Társaság (KFT).

Hatvanba érkezik a Tankcsapda! A koncert 20 óra 30 perckor kezdődik a Hatvani Sport- és Rendezvénycsarnokban. 

Szombat

Felsőtárkányban december 9-én tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Néptáncegyüttesek Karácsonyát a helyi hagyományőrző együttes szervezésében, a faluházban. A program este hét órakor kezdődik és hajnalig tart. A jó hangulatról és a talpalávalóról a Dobroda együttes, a Kerekes Band, és a Legényes Zenekar gondoskodnak.

Eger Az Eged-hegyi Mátyus udvarházba a Mikulás december 9-én, szombaton érkezik. A programok közül nem maradhat ki a lovaskocsikázás és a pónilovaglás. A grill teraszon meleg finomságokkal, forró csokival és forralt borral várnak mindenkit. Azokat a vendégeket, akik mikulás sapkában érkeznek, ajándékkal lepik meg.

Andornaktályán Karácsonyi Kézműves Forgatagba és Jótékonysági Sütivásárra várnak mindenkit december 9-én, szombaton reggel nyolctól délután két óráig az Ady Endre Közösségi Színtérben. Helyi kézművesek és termelők szebbnél szebb portékáiból választhatnak az érdeklődők: kézműves gyertyák, horgolt díszek, terítők, adventi koszorúk, kopogtatók, különleges mézek, egyedi ékszerek várják a látogatókat. A vásár ideje alatt jótékonysági sütivásárt tartanak a Mesevár Óvoda részére.  Finom, házi sütemények vásárlásával segíthetik a helyi óvodát.

Az Eger Advent keretein belül délelőtt 10 óra 30 perctől Farkasházi Réka és a Tintanyúl, majd este hat órától Nyikes Linda és Báder Miklós előadását láthatja a közönség a Dobó téren. Este nyolc órakor pedig Hauber Zsolt x Bonanza Banzai lép a színpadra Eger szívében.

Szihalomra is szombaton érkezik a Mikulás. Arról, hogy milyen programokkal készülnek a látogatóknak, korábban már beszámoltunk portálunkon.

Hatvanban a Kossuth téren délután öt órától ingyenes Kökény Attila koncerten vehetünk részt. Ezt követően Tótpál Szilvia és az Üstökös Társulat Karácsonyi koncertjét hallgathatjuk meg 18 órától a Nagy Endre Rendezvényteremben (Balassi Bálint út 3-5).

Advent Hatvanban
Advent Hatvanban
Forrás: hatvaniturizmus.hu

Szintén Hatvanban délelőtt 9 óra 30 perctől a Medical Centerben számos programon lehet részt venni, egyebek között ingyenes szűrésekkel, workshoppokkal várják a látogatókat. Fejős Éva írónő is ellátogat a rendezvény helyszínére, ahol egy könyvdedikálás keretein belül ajándék könyvvel is meglepi a résztvevőket. Az alábbi szűrő vizsgálatokon lehet részt venni díjmentesen:

  • vérnyomás mérés
  • vércukor mérés
  • légzésfunkciós vizsgálat
  • fogászati állapotfelmérés + panoráma röntgen
  • 20 perces masszázs
  • számítógépes talpvizsgálat
  • mellkas röntgen

A szűrések ingyenesek, viszont időpont foglalás szükséges.

Vasárnap

Egerben délután négy órától veszi kezdetét a II. adventi gyertyagyújtás. Köszöntőt mond Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatója, áldást mond és gyertyát gyújt Tóth Imre, az Egri Református Gyülekezet lelkésze. Az önkormányzatot Farkas Attila alpolgármester képviseli. A rendezvényen közreműködik Babócsai Réka és Nagy Barbara színművészek, majd öt órától a Strong Threesome Band, este hét órától Szekeres Adrien karácsonyi koncertjét hallgatja meg a közönség.

Hatvanban és Gyöngyösön is ünnepélyes keretek gyújtják meg a második gyertyát. Előbbit a Kossuth téren Krizsán Zoltán atya gyújtja meg 17 óra 30 perckor, míg Gyöngyösön 17 órakor lobban fel a láng. Áldást mond Kocsik Mónika evangélikus lelkész, közreműködik a Cantare Városi Vegyeskar. Ezen felül a Zorán Turné 2023 következő állomása a gyöngyösi a Dr. Fejes András Városi Sport- és Rendezvénycsarnok. A koncert este hét órakor kezdődik.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában