Boldoggá avatás

2024.02.05. 08:06

Történelmi pillanat – mondta az egri érsek a boldoggá avatás kezdetén

Megkezdték Csepellényi György pálos szerzetes boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát.

Szabadi Martina Laura

Dr. Ternyák Csaba egri érsek

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Az Egri Érseki Papnevelő Intézet kápolnájában közös imádságot követően nyitották meg hivatalosan Csepellényi György pálos szerzetes boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát az Egri Főegyházmegye honlapján szereplő híradás szerint.

„Történelmi pillanat részesei vagyunk” – fogalmazott Dr. Ternyák Csaba egri érsek az esemény jelentőségét. Elmondta: a vértanú szerzetes életének fontos állomásait jelentő települések – Füzér, Sátoraljaújhely és Egerfarmos – plébánosai és polgármesterei kezdeményezték, hogy indítsák újra a már többször elkezdett, de a történelem viharai miatt elakadt folyamatot. 

„Csepellényi György kiállt a végsőkig hite mellett, nem tagadta meg, vére árán is tanúságot tett róla. Sokan tévesen úgy fogalmaznak, hogy térítette a protestánsokat, holott arról volt szó, hogy visszatérítette azokat, akik elhagyták katolikus hitüket. Imádkozzunk, hogy megvalósuljon az évszázados álom, hogy a boldogok sorában tisztelhessük a pálos vértanút” – zárta köszöntőjét az érsek.

Az eseményen dr. Benei Bernadett, a Történész Bizottság elnöke ismertette Isten Szolgája Csepellényi György életútját, pályájának fontos állomásait, missziós tevékenységét, az 1600-as évek történelmi viszonyait.

Dr. Kiss Gábor jegyző az eljárás menetének egyházjogi szempontjait ismertette, hangsúlyozva, az igazság közös keresése a feladatuk, s a hitvalló vértanú életének feltárása. Mint mondta, 2022. őszén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatólag fogadta a szándékot, s indulhatott a folyamat, melynek meghatározó állomása a mai nap.

Dr. Ternyák Csaba egri érsek által kinevezett tisztségviselők egyenként esküt tettek, s aláírásukkal erősítették meg azt, megfogadva, mindent megtesznek, hogy pontosan és lelkiismeretesen végezzék el munkájukat. Dr. Ternyák Csaba egri érsek Dr. Czapkó Mihályt az ügy egyházmegyei posztulátorává, dr. Dolhai Lajost a Bíróság ügyészévé és dr. Kiss Gábort, a Bíróság jegyzőjévé nevezte ki. Az érsek kinevezése nyomán a Történész Bizottságot dr. Benei Bernadett vezeti, a bizottság további tagjai Urbán Márta és dr. Bojtos Anita.

Csepellényi György élete

Csepellényi György 1620 körül, más forrás szerint 1626-ban született a Trencsén vármegyei Biccsén, nemesi származású családban. 1643. május 3-án a felsőelefánti Keresztelő Szent János pálos rendi kolostorban tette le szerzetesi fogadalmát. 1660-ban rendje a máriavölgyi kolostor alperjelének nevezte ki, innen előbb Terebesre került, majd Felsőelefánton is szolgált. A környékbeli Nagyappony és Kisappony falvakban több száz családot térített vissza a katolikus hitre, sőt visszaszerezte az üresen álló katolikus templomot és plébániát is. 1669. június 5-én a rend Csepellényit nyolc társával együtt küldte misszióba a már ott szolgálatot teljesítő páterek mellé Felső-Magyarországra. Csepellényi füzéri plébános lett és 1673-ra hét falut térített vissza a katolikus hitre. A füzéri plébánián ejtette foglyul protestáns bujdosó katonák egy csoportja 1674. március 26-án. Két hónapon keresztül hurcolták magukkal, és gyötörték válogatott, kegyetlen kínzásokkal, melyeket állhatatosan tűrt. Katolikus hitéhez való ragaszkodása miatt 1674. május 24-én az Egerfarmos határában fekvő Szőke pusztán fejezték le. Holtteste napokig hevert a pusztában, a szemtanúk szerint romlatlanul, melyet Nagy János mezőkövesdi plébános temetett el az egerfarmosi templomban. Temetését csodás események sora kísérte. 15 évvel Csepellényi halálát követően, Barilovich Lajos pálos rendi generális kérésére 1689. április 29-én Fenesy György egri püspök kanonizációs vizsgálatot indított Csepellényi ügyében. Barilovich 1689-ben, miután engedélyt kapott Fenesy György egri püspöktől, elszállíttatta Csepellényi földi maradványait a rend sátoraljaújhelyi, Szent Egyed tiszteletére felszentelt templomába, melynek legújabb kápolnájának kriptájában helyezték el. Tisztelete túlélte az évszázadokat, boldoggá avatását többször is kezdeményezték (1689-ben, 1769-ben és 1949-ben), azonban nem sikerült végigvinni az eljárást. 1974-ben Nagy-Bozsoky József orvosnak sikerült azonosítania Csepellényi földi maradványait. 1989. május 27-én, Sátoraljaújhelyen, temetésének 300. évfordulóján egy tölgyfa ossariumban, korábbi kriptájában helyezték el csontjait – írja az Egyházmegyei Hírek 2023. novemberi számában Benei Bernadett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában