2024.04.30. 20:50
Az erdészeti és faipari szervezetnek új elnöke van
Grédics Szilárd az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezetének új elnöke, közölte az EGERERDŐ.
Grédics Szilárd
Forrás: Egererdő Zrt.
Április 17 -én tisztújító kongresszust tartott a Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete, mivel dr. Halmágyi János eddigi elnök egészségügyi okokból lemondott, számolt be az Egererdő Zrt.
Az 1993-ban alapított szervezet olyan érdekvédelmi szervezet, amelybe erdőgazdasági szakszervezetek, magánerdő gazdálkodók és faipari szakszervezetek tömörülnek. A szervezet választó bizottsága két elnökjelöltet ajánlott a szavazók figyelmébe, Grédics Szilárdot, az Egererdő Zrt. erdőgazdálkodási felügyelőjét és Górász Lászlót, a Vadex Zrt. munkatársát, a szervezet korábbi alelnökét. A kongresszus döntő többséggel Grédics Szilárd erdőmérnököt választotta meg új elnöknek. Grédics Szilárd országhatáron innen és túl ismert erdész szakember, aki nemcsak több évtizedes szakmai tudásának köszönheti a szavazatokat, hanem sokoldalú, feladatmegoldó jelleme miatt is méltó az elnöki posztra – olvasható a közleményben.
– Elnökként az országos szakmai mellett fogok kiállni – mondta az új elnök, majd folytatta: „Első feladatom lesz a szervezet belső szabályzatainak megismerése, gazdasági átvilágítása és a vagyontárgyak felmérése.”
Mindemellett arról is beszámoltak, nagyon fontosnak tartja az új elnök, hogy a szakminisztériummal (Agrárminisztérium), a szakmai egyesületekkel és szervezetekkel (OEE, FAGOSZ, stb.), az erdészeti és faipari oktatási intézményekkel (például Soproni Egyetem) valamint a magánerdőgazdálkodókkal is tárgyalásokat kezdeményezzen az együttműködés lehetőségeiről: „Bízom benne, hogy a külföld kapcsolatokban is előrelépést érhetünk el, melyben német és angol tudásomat kamatoztathatom.”
Az elnök munkáját az újra választott alelnökök segítik, akiket a régi vezetőségből újraválasztottak. Alelnök maradt Benei Béla (Nefag Zrt), Górász László (Vadex Zrt) és Ivádi László (Egererdő Zrt). A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke továbbra is Battáné Császár Erika.