Négy projektet avattak

2024.04.27. 10:25

Közel négyszázmillió forintnyi támogatást költhettek Mezőtárkány útjainak felújítására

A Mezőtárkányban felújított utakat és járdákat adták át ünnepség keretében pénteken délelőtt. Az átadáson részt vett és ünnepi köszöntőt mondott a térség országgyűlési képviselője, dr. Pajtók Gábor. A számos út és járda megújulását hivatalosan is avató eseményt Szőke Olivér, az Egri Gárdonyi Géza Színház művészének zenés előadása tette még ünnepélyesebbé.

Sike Sándor

Belügyminisztériumi támogatással valósult meg a Széchenyi út, illetve a Vidékfejlesztési Program keretén belül a Mezőtárkány, Egerfarmos közötti külterületi közút felújítása. A Magyar Falu Programnak köszönhető ugyanakkor a Templom és Dózsa György úti járdák újultak meg.

Közel négyszázmillió forintnyi támogatást költhettek Mezőtárkány útjainak felújítására
Közel négyszázmillió forintnyi támogatást költhettek Mezőtárkány útjainak felújítására
Forrás: Sike Sándor/Heves Megyei Hírlap

Tóthné Szabó Anita, a község polgármestere beszédében hangsúlyozta: minden fejlesztés, átadási ünnepség jelentős esemény, nagy ünnep egy kis település életében.

– Meggyőződésem, hogy a helyi ügyekben tartós eredményt csak együttműködésben lehet elérni. Magyarország Kormánya 2010 óta jelentős uniós és hazai fejlesztési forrással segíti a magyar emberek és családok életminőségének javítását, kisebb és nagyobb közösségei céljainak megvalósítását. A lehetőség és a feladat nagy, s nagy a vele járó felelősség is minden település vezetésének: hogy hogyan él vele. Nem csak a jelent, de a jövőt is befolyásolhatja mindaz, ami történik a fejlesztési forrásoknak és a közös munkánknak köszönhetően. Gondolok itt településünk népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozására – fogalmazott a faluvezető.

A polgármester szavaiból kiderült, hogy Mezőtárkányon a legnagyobb problémát az utak, járdák rossz állapota jelenti belterületen és a községbe vezető külterületi utak tekintetében egyaránt. A 32 belterületi út közel fele aszfaltozott burkolatú, a másik fele pedig makadám út, melyek jelentős javításra szorulnak. A gondos gazdálkodás ellenére sem tudnak azonban jelentős forrásokat biztosítani önerőből a felújítási munkálatokra. Ezért szükséges minden pályázati lehetőséget kihasználniuk.

– Örömmel számolhatok be arról, hogy a mai napon sikeres pályázatainknak köszönhetően négy olyan jelentős projektet adunk át településünk lakosságának, melyek fejlődést jelentenek, és reményeim szerint a mindennapi életben örömöt hoznak az itt élőknek. Számadás is ez az esemény arról, hogy mit végeztünk, sokrétű munkánknak mi az eredménye, hogyan éltünk a Kormány által biztosított széles pályázati lehetőségekkel – mondta beszédében a falu első embere. 

A négy projektről röviden
Mezőtárkány Község Önkormányzata közlekedésfejlesztési feladatainak támogatása – Belügyminisztériumi támogatás: Út- és Járdafelújítás Mezőtárkányban címmel 55 millió forintos támogatással valósult meg. Ennek keretében a Mikszáth Kálmán út 135 méteren, a Móra Ferenc út 200 méter hosszúságban, az Ady Endre út és a Petőfi út felújítása 300-300 méter hosszúságban valósulhatott meg. A projekt részeként a Gárdonyi Géza és a Liszt Ferenc úti járdát is felújíthatták összesen több, mint fél ilométeren. Megközelíti a 24 millió forintot – 3,5 milliós önerővel – a Széchenyi út felújítása belügyminisztériumi támogatással. A Vidékfejlesztési Program keretén belül tették rendbe a Mezőtárkány – Egerfarmos közötti külterületi közutat, kevés híján 300 milliós támogatással és csaknem 16 millió forint önerővel. Ötmillió forintot meghaladó támogatással újították fel – a Magyar Falu Program jóvoltából  a Templom és Dózsa György úti járdákat. A felsoroltak összértéke: 379 millió 725 forint pályázati támogatást foglal magába.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában