2024.01.23. 14:34
Marshall ASE: felszabadult játék a jó közösség tagjaitól
Nagy elvárások jelentette tét nem nyomta az andornaktályaiak vállát, ezt pedig azzal hálálták meg a Marshall ASE játékosai, hogy a negyedik helyen zárták a csodásan indult az őszi idényt a Heves vármegyei I. osztályban.
Kollár Bence (középen, pirosban) igazi vezéregyénisége az andornaktályai csapatnak
Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap
– Azt kérjük mindenkitől, hogy nyújtsa tudása legjavát és hozza ki magából a maximumot – mondta „székfoglalójában” Kovács Zsolt.
A tavaly nyáron Domoszlóról érkezett edző megtalálta a közös hangot a futballistákkal, akik a szezon kétharmadát – hét győzelemből és egy döntetlenből álló – veretlen sorozattal hagyták maguk mögött. Minden és mindenki a helyén a volt az ASE, keretét illetően egyébként nem sokat változott együttesében.
4. Marshall ASE
Otthon: 6 5 – 1 15–6 15
Idegenben: 6 3 1 2 8–8 10
Összesen: 12 8 1 3 23–14 25
– A sikeres széria zálogatát a jó közösség jelentette, amiben a halványabb utolsó etap ellenére sem volt törés – magyarázta a szakvezető. – A játékosok elfogadták egymást és elfogadtak engem, anelyhez felszabadult futball párosult.
A legértékesebb győzelemnek a Füzesabony elleni 2–0-t tartom, az egyik bajnokesélyessel szemben ugyanis taktikus játékkal megmutattuk, mire vagyunk képesek.
A másik végletet a Lőrinci (0–3), illetve a Maklár elleni (0–5) vereség jelentette, amikor semmit nem kaptam vissza abból, amit előzetesen megbeszéltünk. Ezzel együtt az összképet nézve nem lehetünk elégedetlenek, hiszen kis szerencsével a dobogón is állhatnánk.
Házi góllövőlista
6 gólos: Kollár Bence
4 gólos: Bálint Adrián
3 gólos: Csikos Márió, Kálmán József
2 gólos: Bárdos Bence, Palaticzky Áron
1 gólos: Danó Zsolt, Jakab Ákos, Sike József Dániel
Kovács Zsolt csapata erejét az egységben látja, amelyből kiemelkedik a csapat kapitánya. A házi góllövőlistát középpályásként vezető Kollár Bence igazi vezére az ASE csapatának.A felkészülést január 23-án kezdő gárda természetesen továbbra is nagyon számít az irányítóra, ami igaz a többiekre is. A játékosállományban ugyanis nem terveznek változást az elöljárók. Apropó, vezetők!
– A Novák testvérekkel egy húron pendülünk, Tamáshoz és Zolihoz régi barátság fűz – emelte ki Kovács Zsolt.
– És mivel Tuza László klubelnökkel is kiváló a munkakapcsolat, az együttműködés zökkenőmentes és előremutató. A bizalom megvan, maximálisan érzem a támogatást, egyértelműen állíthatom, hogy fél évvel ezelőtt a lehető legjobb helyre kerültem. Tavasszal szeretnénk az őszihez hasonló idényt produkálni azzal a különbséggel, hogy a hibákat javítani kell. A keret állandóságában hiszünk, tartva magunkat ahhoz, ha mindenki a képességei szerinti teljesíményt nyújta, abból csak jó jöhet ki.
Az andornaktályaiak téli felkészülési mérkőzései
Január 26., péntek, 18.00: Eger SE–Marshall ASE (Felsővárosi Spt.)
Február 3., szombat, 13.00: Marshall ASE–Építők KC Salgótarján (Füzesabony)
Február 10., szombat, 15.00: Gyöngyösi AK–Marshall ASE
Február 17., szombat, 15.00: Marshall ASE–Mezőkeresztes (Füzesabony)
Február 24., szombat, 14.00: Marshall ASE–Egerszalók (Füzesabony)
Március 1., péntek, 18.00: Eger SE–Marshall ASE (Felsővárosi Spt.)