Heves megyében volt a legtöbb új piaci állás
Mik ezek?
XAz álláskeresők közül 4200-an támogatással (főként közcélú, közhasznú vagy közmunka keretében), míg támogatás nélkül, közvetítés útján, vagy önállóan jutott álláshoz további közel négyezer személy. A támogatással elhelyezkedettek száma kilencszázzal elmarad az egy évvel korábbi esetszámtól, elsősorban a magas bázis miatt. A versenyszférában ilyen módon foglalkoztatottak száma közel kétszázzal nagyobb, mint egy évvel ezelőtt, míg az anélkül munkahelyekre bekerülteké negyedével, közel nyolcszázzal haladta meg a tavaly júniusi értéket.
A munkáltatók az elmúlt hónapban régiószerte több mint hatezer új álláshelyet jelentettek be, jelentősen elmaradva májushoz képest, de még így is jobb volt a helyzet a tavalyinál. Az új állások ötöde nem támogatott álláshely volt. Heves megyében ezer támogatott álláshelyre várták a jelentkezőket, és a régió nem támogatott állásainak több mint felét itt jelentették be. Gyöngyös, Hatvan és Eger körzetében is két-kétszáz ilyen munkahelyre, főleg a feldolgozóiparba várták a dolgozókat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. keresok 2010. július 26. 13:24
nem hazudnak csak füllentenek:))
a munkaügyi központokba nehéz körül nézni mert olyan sokan vannak,hogy semmit nem látni a sok embertől.
amúgy meg sok cég ugyanazokat az állásokat ajánlja fel évek óta,
valószinűleg elküldik aki eddig abban dolgozott,vagy csak reklámozzák magukat,
volt hogy én is elmentem egy helyre,de nem vettek fel,de sokan is voltunk,és még most is hirdetik,de tavaly év végén még hirdették megint,
nehezen hinném hogy ne lenne akit felvennének,mert társalgási nyelvtudás nem kellett hozzá.:))
-
2. baranyka1 2010. július 26. 12:55
ELöször körül kéne nézni a munkaügyi központokba.
-
1. ezigen 2010. július 25. 12:22
Igen érdekes cikk.
Lényegében a statisztika lényege:
mit mihez viszonyítunk.
Kár, hogy a többi adat nem ezt mutatja.
Egyébként az AFSZ épp néhány napja jelentette meg a kimutatását, mely szerint Heves-ben nőtt, Borsod-ban csökkent a munkanélküliség.
Ha hazudnak is jó lenne előtte egyeztetni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









