A halálra gázolt rendőr családját segíti a főkapitány
Mik ezek?
XLevelet kapott a napokban szerkesztőségünk, amelyben egy férfi leírta: még tavaly év végén a Heol.hu-ra küldött egyik hozzászólásával ismeretlenül is megbántotta dr. Juhász István r. dandártábornokot, megyénk rendőr-főkapitányát. Éppen ezért nyilvánosan is bocsánatot kér tőle, családjától és a főkapitányság dolgozóitól.
Az eset előzménye, hogy a férfi a Heol.hu egyik híréhez hozzászólva meglehetősen durva, becsmérlő szavakkal adott hangot véleményének a magyar rendőrség, s a megye első számú rendőri vezetőjének munkájával kapcsolatban.
A levél kapcsán megkerestük Soltész Bálint r. századost, a főkapitányság szóvivőjét, aki elmondta: a hozzászólás nyomán becsületsértés miatt büntetőeljárás is indult. Ennek során a felek végül közvetítés útján rendezték a helyzetet. A férfi vállalta, hogy nyilvánosan bocsánatot kér a rendőri vezetőtől, ugyanakkor 200 ezer forintot is felajánlott a főkapitánynak jóvátétel gyanánt.
Dr. Juhász István azzal a kikötéssel fogadta el az összeget, hogy azt nem saját célra használja fel, hanem a borsodi árvízkárosultak támogatására ajánlja fel. Az élet azonban közbeszólt. Múlt héten szolgálat közben életét vesztette egy rendőr a fővárosban. A főkapitány így a gyászoló családnak ajánlotta fel a 200 ezer forintot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. remi__ 2010. július 31. 13:00
Vajon miért is nem lehetett arról olvasni sem itt, sem a papírváltozatban, hogy Juhász Úr feljelentést tett, az IP címet kiadták, stb.? Nos kedves szerkesztő urak, miért is nem????
-
1. rakatau 2010. július 30. 14:37
korekt ember Dr juhász istván nemes szándéku ember sok ilyen ember kellene további sok sikert. részvétem az elhunyt családjának
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









