Rejtélyes eltűnés: a család 12 év után is nyomoz
Mik ezek?
X– Az eltűnt gyermekek május 25-i világnapja alkalmából fordulok szerkesztőségükhez, hogy segítséget kérjek drága kisfiam halála körülményeinek tisztázásában – mondja a már csaknem egy tucatnyi év alatt megismert rendületlenséggel az egri fiú édesanyja, Kiss Gyuláné.
Már többször írtunk az ügy újabb és újabb fejleményeiről. Ebből ismeretes, hogy Gábor 2000. november 11-én, egy szombati napon szórakozni indult Faiskola utcai otthonából, de sosem tért haza.
A kiválóan teljesítő középiskolás azon az őszön kapta meg az egri önkormányzat Jó tanuló – jó sportoló ösztöndíját. Eltűnése másnapján szülei azonnal a rendőrséghez fordultak, és azóta is egyöntetűen hangoztatott véleményük szerint a megyeszékhely és a megye hatósága nem az eset súlyának megfelelő komolysággal kezelte a történteket.
Gábor eltűnése előtti fotója
– Arról beszéltek – folytatja Kiss Gyuláné –, hogy biztosan öngyilkos lett, néha arról, hogy elege az otthoni körülményekkel. Egyik szál se vezetett nyomra. Végül 2001. május 23-án találták meg a holttestét Adony közelében a Dunában.
Ezután már a Fejér megyei bűnüldözők vizsgálták az ügyet, de csak azt követően, hogy 2002-ben országgyűlési képviselői közbenjárásra a Fejér Megyei Főügyészség büntetőeljárást rendelt el emberölés alapos gyanúja miatt. Három évre rá a Legfőbb Ügyészség eredmény nélkül szüntette meg a nyomozást, mondván, hogy nincs bizonyíték a gyilkosságra.
Kiss Gyuláné továbbra is kutatja, mi történhetett a fiával. A kérdéseire vár válaszokat:
– Az eltűnés, 2000. november 11. estéjén kik voltak azok a fiatalok, akikkel együtt látták Gábort a nagyposta előtt a belváros felé haladni? Tud-e valaki arról, hogy aznap este a Sorompó nevű szórakozóhely előtt egy középkorú, törzsvendégnek számító férfi felajánlotta, hogy Gábort és társait pénzért felviszi kocsin Budapestre? Kik látták, illetve kik és kiktől hallották, hogy a buszpályaudvar alatti parkolóban egy autóba nyomták be? Az Egerbaktán gyalog menekülő Gábort kábult állapotban 2000. november 13-án, hétfőn reggel 7-8 óra körül egy világos színű, rendszám nélküli Lada Combiba betuszkolta egy kekiruhás, lófarkas hajú férfi durva szavak kíséretében. Ki volt ennek szemtanúja?
Az édesanya várja az információkat, remélve, hogy végre sikerül megtudni az igazságot. A 2 millió forintos nyomravezetői díj az érdemi informátornak érvényben van.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. szanor 2012. június 9. 10:24
Ebbe sohasem lehet belenyugodni. Főképp így, hogy azt sem tudják szegények mi történt a gyermekükkel. Már biztosan elfogadták volna valamilyen formában, ha legalább biztosan tudnák mi történt konkrétan, még ha borzalmas is tudomásul venni. A bizonytalanság úgy sem fogja nyugton hagyni a szülőket, de szerintem egy embert sem akinek szeretett gyermekével, vagy hozzátartozójával hasonló eset történik.
-
3. Másenyka 2012. június 8. 23:14
Istenem, adj végre erőt ennek a szerencsétlen asszonynak, hogy bele tudjon nyugodni a feldolgozhatatlanba! Nagyon-nagyon sajnálom.
-
2. remi__ 2012. június 8. 17:21
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
1. én is elmondom 2012. június 8. 11:23
Valaki igazán jelentkezhetne már,mert biztos van aki tud valami érdemi információt!
Minden elismerésem a gyászoló szülőknek,hogy nem adták fel és szívből kívánom,hogy ha még várni is kell rá,de találjanak segytséget ennyi év után is az ügyben.Kitartást és erőt kívánok Nekik!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





