Egri Fidesz: aki méltatlanná vált, hívják vissza
Mik ezek?
XKözleményt adott ki az Egri Fidesz elnöksége a lista-botrányként elhíresült Székhelyi-ügy kapcsán.
"Mint írják: az Egri Fidesz elnöksége megdöbbenéssel értesült a napvilágot látott hangfelvételek és jegyző-könyvek mondatairól. Eger nem az a város, ahol ilyesmi elhangozhat, Eger nem az a hely, ahol az ilyen beszéd megtűrt lenne.
Az Egri Fidesz elnöksége akárcsak korábban most is visszautasítja ezeket a mondatokat, még akkor is, ha azok kérdésként vagy cinikus megjegyzésként hangzottak el.
A Fidesz egri szervezete mindezek szellemében azt kéri Eger vezetésétől, hogy mindazokat, akik a nyilvánosságra került hangfelvétel tanúbizonysága szerint méltatlanná váltak betöltött tisztségükre, haladéktalanul hívja vissza megbízatásukból.
A Fidesz egri szervezete értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy az ügy kivizsgálásával megbízott bizottság elnöke, az LMP helyi képviselője miért késlekedik, miért nem hívja össze az általa vezetett bizottságot soron kívül, és miért hagyja, hogy passzivitása károkat okozzon városunknak, Egernek."
Mint ismert, Habis László polgármester korábban bejelentette, hogy felkérte a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnökét, Dr. Csarnó Ákost, hogy a grémium "nyilvánítson véleményt a tavaly szeptemberi bizottsági vitával kapcsolatban", s azt is kérte a bizottságtól, hogy adjon tájékoztatást arról: az ülésen elhangzottakra figyelemmel észlel-e jogszabálysértésre utaló körülményt, illetve adjon tájékoztatást "az álláspontjáról és az esetlegesen javasolt intézkedésekről."
A botrány azután pattant ki, hogy nyilvánosságra került annak a bizottsági ülésnek a hangfelvétele, ahol Székhelyi József egri szereplésének "letiltásáról" esik szó. Az ügyben a Mazsihisz feljelentést tett - ebben a megyei főügyészség feljelentés-kiegészítési eljárást kezdeményezett -, Izrael budapesti nagykövete pedig bejelentette: korábbi tervével ellentétben mégsem látogat Egerbe.
Dr. Csarnó Ákos tanácsnok, a vizsgálat lefolytatására felkért Pénzügyi és Ügyrendi bizottság elnöke válaszközleményben utasította vissza, hogy "hátráltatná" a vizsgálat menetrendjét.
"A Fidesznek - mint a város vezetésében nagy tapasztalattal rendelkező szervezetnek - tudnia kellene, hogy a bizottsági előterjesztések összeállítása - főleg egy ilyen horderejű ügyben, ahol azt kell vizsgálni, hogy történt-e jogszabálysértésre utaló körülmény - hosszadalmas folyamat. A bizottság elnökeként első pillanatban egyeztettem a polgármesteri hivatallal és a bizottság tagjaival arról, hogy mikor tud legelőször összeülni úgy a testület, hogy szakmailag alátámasztott, hiteles véleményt tudjon adni" - áll dr. Csarnó Ákos közleményében.
A képviselő egyúttal emlékezteti a Fideszt arra, hogy a bizottság "öt tagjából három a Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta szövetség színeiben tag", s az ülés időpontját velük egyeztetve határozták meg. Egyúttal "felettébb különösnek" nevezi, hogy "miért csak pénteken közli a megdöbbenését a hangfelvételt illetően a Fidesz egri szervezete".
"Korábbi nyilatkozatában határozottan visszautasította, hogy meghatározná, hogy kik léphetnek föl a városban és kik nem. Miért nem vonta felelősségre azóta azokat az érintett képviselőket, akiket, mint jelölő szervezet (Fidesz-KDNP- Lokálpatrióták) indított az önkormányzati választásokon 2010-ben?" - zárta közleményét az LMP képviselője.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 47 hozzászólás érkezett-
47. agria_h_i 2012. május 13. 09:52
Huligantropus ! Ennyi gyűlöletet rég láttam, ami az írásaiból sugárzik ! Azzal egyetértek, hogy országunkat nem akarja senkinek átadni ... ! Súlyos általánosítási hibát követ el, amikor egy népcsoportot egységesen ítél meg/el . Ne mondja nekem, hogy nem szereti/tiszteli Radnótit,Rejtőt, Munkácsit,Illés Györgyöt, Steinbecket hosszan sorolhatnánk még . Maga szerint Ők nem érdemesek az emberi életre ?!!! Tartson lelkiismeret vizsgálatot ... . Aki szemét módon viselkedik, mindegy a hovatartozása, azoknak kívül tágasabb ! Jó elmélyűlést kívánok ... !
-
46. trutyi 2012. május 12. 21:36
Huli
Nincs malacod. -
45. Huliganthropus 2012. május 12. 21:17
Megszólított valaki? Mégsem...
Vagy a korábbi verbális támadásodra adott válaszom zaklatott fel?
Ahogy írtam, nem neked céloztam a felszólítást, amit magadra vettél. Lehet okkal? Ám ha zsidó lennél -ne vedd sértésnek-, neked is szól. Majd ha magyar szemszögből elemzed mondandómat rájössz, hogy itt nekem van igazam - Izraelben neked. Csakhogy én nem vágyom Izraelbe, ellenben a zsidók ide vágynak, s új-izraelt alapítanának. Na ez az, amit nem engedünk, s tűzzel-vassal megakadályozunk. Néhány új-telepes-bevándorló-cionista feláldozására hajlandó vagyok, hogy Magyarország a magyarok országa maradhasson. -
44. trutyi 2012. május 12. 20:38
Huli
Ki mondja nekem hogy kuss mert embert nem találok. -
43. rakatau 2012. május 12. 19:43
42 huligan semmi gond ez a te véleményed ebben igazad van.
-
42. rakatau 2012. május 12. 19:40
De amit ez a Pataki Zsuzsa előadott szolgai halálfélelmében, tudniillik készítsenek egy listát Egerben nem nemkívánatos művészekről hogy ezt a hibát még egyszer ne követhessék el. hát ez maga a tragédia. Az öncenzúrázó, félelmében szűkölő, rettegő hűséggel kis kutya szolgáló hivatalnok gyönyörű drámai megnyilvánulása. Az elsők között fogja leköpni gazdáit ha változik a széljárás. Hova tudnak süllyedni az emberek szégyen.
-
41. Huliganthropus 2012. május 12. 19:25
Rakatau!
Egyébként attól, hogy nem vagyok egyik jelenlegi párt híve sem, tájékozottnak mondhatom magam a politikusok köreiben.
Ismert előttem Orbán úr tanulmányainak pénzelője éppúgy, mint a Zazrivecz (Vona) család tagjainak "kibenléte". A Gurcsány-eset pedig már lejárt lemez. De a Magyar Parlament tele van kettős állampolgárokkal, s az ügynök-lista még ma sem nyilvános, Európában egyedülálló módon. -
40. rakatau 2012. május 12. 19:23
Ez bizony a szélsőséges politikai erők jellemzője a saját létezésük legitimálására folyamatosan ellenségképet kell gyártani.
-
39. Huliganthropus 2012. május 12. 19:15
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
38. rakatau 2012. május 12. 19:02
Eger előbb volt az ország egyik gyöngyszeme mintsem fideSS fellegvár, s reméljük hamarosan újra az lesz ha a fideSS csürhe végleg eltakarodik. Addig azonban ajánlom szives figyelmükbe a közeli Recsk újrahasznositását végül is a börtönőr mentalitás mit sem változott.
Meg náci központ is.
Amint elnézem elmútthuszév gyakorlatát.ez van írjuk meg az igazat nekem ez a magánvéleményem .
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





