Érettségi: emelik a lécet, megugorják?
Mik ezek?
XAz érettségi komolyságának visszaállítása érdekében szigorítaná az oktatási államtitkárság a követelményeket – nyilatkozta a napokban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Részben a nemzeti alaptanterv változása indokolja az érettségi követelményrendszerének szigorítását. A miniszter szerint az érettségi komolyságát adja vissza, ha – természetesen a tanrendet figyelembe véve – a maturálást egyszeri alkalommá, a középiskolai tanulmányokat lezáró eseménnyé teszik a szigorításokkal.
Szigorodó szabályok. A korábbi években elég volt a ketteshez 20 százalék. Emelnék a szintet. FOTÓ: GÁL GÁBOR
A közzétett javaslata szerint a jövőben az elégséges osztályzathoz közép- és emelt szinten is csak 25 százalékos eredmény lenne elegendő a jelenlegi 20 százalék helyett, továbbá a jelenlegi 24 idegen nyelv helyett hat világnyelvből, egy klasszikus nyelvből és a nemzetiségek által használt –középiskolákban oktatott – nyelvekből lehetne idegen nyelvi érettségit tenni. A javaslat várhatóan a 2013/2014-es tanévtől lehet hatályos, így elsőként a mostani másodikos középiskolások érettségizhetnek a jelenleginél szigorúbb szabályok szerint.
Az előterjesztés szerint előrehozott érettségi vizsgát csak élő idegen nyelvből, latin nyelvből, informatikából lehet tenni.
– Ha rajtam múlik rég megemeltem volna, a húsz százalék nevetségesen kevés. Fokozatosan 25-30-40 százalékra kellene emelni az elégségeshez elegendő szintet – mondta a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnázium igazgatója, Valyon István.
Maximálisa egyetért az emeléssel. Úgy gondolja, ahhoz, hogy értéke legyen az érettséginek, ez fontos lépés. Szerinte ez a viszonyag kicsi, és a megyeszékhely gimnáziumainak elszívó ereje miatt nem is a legerősebb gimnázium tanulóinak sem okoz, nem okozhat nehézséget. Az érettségin választható idegennyelvek számának szűkítését is támogatja, sőt még a hatot is soknak tartja egy kicsit.
Harminc éves pedagógusi tapasztalattal a háta mögött az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium igazgatója, Gönczi Sándor úgy véli: bármiféle tudásmérés, akkor jó, ha a feladatsor megfelelően differenciált, van benne olyan szintű feladat, ami az elégségest, ami a közepest, a jót, a kiváló szintű tudást méri. Önmagában a százalékok teljesítéséhez kötött értékelés nem mond sokat.
Ha egy magas követelményszintű feladatsort állítanak össze a diákoknak, amelynek azért vannak olyan elemei, amelyek a kettes szint teljesítését mérik, akkor akár a 20 százalék elérése is ugyanolyan értékű lehet, mint egy nem differenciált feladatsorral a 25, vagy magasabb teljesített százalék. Szerinte ez csupán technikai kérdés.
A szakmai tartalmat kell inkább megnézni. Matematika szakosként, a korábbi évek feladatsorait ismerve elképzelhetőnek tarja, hogy 25 százalékra felvihető a kettesért követelt szint. Azzal azonban ő is egyetért, hogy az érettségi presztizsét meg kell tartani. Ez azonban összetett: része a vizsga szervezése, a körülmények, az értékelés színvonala, a diákoktól elvárt megjelenés is. A válaszható nyelvek tekintetében nem érez valódi változást, hiszen a Szilágyiban most is hat világnyelvből választhatnak érettségin a vizsgázók.
Húsz helyett huszonöt százalék a minimum
A tervezetben közzétett új pontozási rendszer szerint a közép- illetve emelt szintű érettségin a korábbi húsz helyett huszonöt százalékos teljesítménnyel kaphatna a vizsgázó kettest. Középszinten a hármashoz 40 százalék, emelt szinten 33 százalék teljesítése lenne elegendő. A négyesért 60, illetve 47, a jelesért 80, illetve 60 százalékot várnának közép, illetve emelt szinten ezentúl.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. agria_h_i 2012. május 2. 12:57
Az érettségi a belépő a magasabb szintű oktatásba és a szakképesítések megszerzéséhez is ! Arra kellene már hajtani végre, hogy KÉPZETT SZAKEMBEREINK legyenek, ne egy rakat kommunikációs, média, politológus és még ki tudja mi, amiből kevésre lenne valós igény egy ekkora országban ! Ha csökkentik a tananyagot és egy JÓ sztenderd magot tanítanak, akkor járnak el helyesen . Nem célravezető a sokat markol keveset fog oktatási módszer, aminek éveken át tanúi voltunk . Arról a verseny istálló jut eszembe ... . Más ! Volt már nekünk pufalykás, legfeljebb " szakérettségis " / az idősebbek tudják mi az ... /, főiskolát végzett, de felettébb gyanús diplomamunkát benyujtó miniszterelnökünk . Nevezett személy bizonyára nem hallott még olyat, hogy ha az egymás mellett/mögött űlő diák dolgozatának még a hibái is egyeznek, komoly gyanú van a puskázásra és mindkettő 1-es érdemjegyet kap . Ez az iskolák minden szintjén érvényes és alkalmazott szabály !!! Bocsánat, hogy itt irtam le, de a honlap eddig gondosan és sikeresen kerülte e problémának a nyilvános felvetését és az esetleges hozzászólási lehetőséget ... . Vajon miért ?! Talán érdektelennek gondolja a témát ?!
-
1. Bohócpárt 2012. május 1. 16:45
Az érettségi presztizsét nem a szigorítása, hanem a használhatósága szabja meg! Megmondaná valaki, hogy egyáltalán ez, most a gyakorlati életben hol használható?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





